Európában ugyanezzel a teljesítménnyel más anyagi szinten élne, de Magyarországon a siker nem feltétlenül jelent gazdagságot - mondja a tévés.
Már hatodik alkalommal váltak elérhetővé a munkaerő mobilitását elősegítő „Munkásszállások kialakítása” program forrásai – jelentette be Bodó Sándor. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára elmondta, a legújabb kiírás keretében több mint 10 milliárd forintra nyújthatnak be pályázatot a vállalkozások, az önkormányzatok és az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok.
A kormány többféleképpen ösztönzi a munkaerő-piaci mobilitást, a lakhatás és a munkába járás megkönnyítése mellett célzottan támogatja a munkásszállások építését is. A program legújabb, hatodik kiírásában ismét a helyi önkormányzatok, önkormányzati társulások és gazdasági társaságok igényelhetnek vissza nem térítendő támogatást legalább 80 férőhelyes munkásszállás építéséhez vagy felújításához, visszatérítendő támogatást pedig a beruházás célját szolgáló új tárgyi eszközök beszerzéséhez.
A kedvező pályázati feltételeknek köszönhetően a legutóbbi két kiírás során a rendelkezésre álló pénzügyi keretet többszörösen meghaladó összegű támogatási igényt nyújtottak be. A programhoz szükséges forrásokat az Innovációs és Technológiai Minisztérium biztosítja a Gazdaság-újraindítási Foglalkoztatási Alap terhére. A pályázat lebonyolítója az OFA Nonprofit Kft., a részletes dokumentáció a honlapjukon (http://www.ofa.hu) érhető el.
Bodó Sándor emlékeztetett: "A program 2017 óta lezajlott öt kiírása során 23 önkormányzat vagy önkormányzati tulajdonú gazdasági társaság, és 24 magánvállalkozás részesült összesen több mint 15 milliárd forint támogatásban, ami országszerte közel hatezer munkásszállási férőhely kialakítását teszi lehetővé. Legutóbb, augusztus végén egy Tolna megyei intézmény nyitotta meg kapuit. Az újabb kiírásban tehát az eddigi öt körben megítélt összes támogatás kétharmadát elérő forrásmennyiséget teszünk hozzáférhetővé. A program így számos új helyszínen segítheti majd a munkalehetőségek és a munkavállalók egymásra találását a gazdaság újraindulásával ismét keresletivé váló hazai munkaerőpiacon."
Hihetetlen fordulat az albérletpiacon, olyan történik az árakkal, amire sokan nem voltak felkészülve
Budapesten az elmúlt hat hónapból négyben csökkentek a bérleti díjak havi összevetésben.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







