Ritka elismerés a magyar kézművességnek: az Oscar-díjas Frankenstein-filmben magyar kézzel készült KARMA kesztyűk is láthatók
A járvány megjelenése óta felértékelődött a kertek, udvarok, teraszok szerepe a családok életében, sok esetben jelentenek felüdülést, gondoljunk csak a nagyobb lezárásokra. Rettentő sokat jelentett egy talpalatnyi szabad tér, főleg a kijárási korlátozások idején, amikor nem mozdulhattunk ki csak úgy, szabadon. Ennek mentén a kert trendek is sokat változtak: előtérbe került a kényelem, a praktikusság, hiszen egyre többen töltötték és töltik még most is otthon szabadidejüket. A nagyobb családi, baráti összejövetelek helyszínei lettek az udvarok, teraszok, de a legtöbben mégis csak a nyári hónapokban élvezik ki ezeknek a tereknek az adottságait. Pedig egy kültéri fűtőtest segítségével akár egész évben élvezhetjük az otthoni szabadtéri programokat. Éppen ezért most annak járt utána a HelloVidék, milyen terméket állnak rendelkezésünkre, illetve milyen áron mozognak ezek a készülékek. Lássuk, mit mondanak a szakértők!
Ki ne szeretne egész évben - beleértve a téli és az őszi hónapokat is - ücsörögni az udvaron, teraszon és élvezni a szabadban töltött időt. Nem beszélve azokról, akiknek fontos a vendégek kényelme, mint példul a vidéki vendéglátóhelyek, melyek terasszal is rendelkeznek, vagy a szálláshelyek, melyekhez szintén tartozik kisebb terasz, udvar. Nekik is rendkívül jó befektetés lehet, egy-egy ilyen készülék beszerzése, hiszen így még jobban kihasználhatóvá válnak a plusz terek a látogatók számára.
Ilyen esetekben egy kültéri melegítő elengedhetetlen kelléknek bizonyull. Mivel a kültéri fűtőtestek számtalan típusa közül választhatunk, elég csak az igényeket meghatározni, hogy eldöntsük, melyik számunkra a legmegfelelőbb. A Praktiker szakemberei szerint több lehetőség is a rendelkezésünkre áll, ha kültéri fűtőtestet keresünk.
Lássuk, mit ajánlanak a szakértők!
Ha érdekelnek a részletek a kültéri melegítőkről, akkor olvasd el a teljes cikket a HelloVidék oldalán!
Hihetetlen fordulat az albérletpiacon, olyan történik az árakkal, amire sokan nem voltak felkészülve
Budapesten az elmúlt hat hónapból négyben csökkentek a bérleti díjak havi összevetésben.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







