Az egyéni vállalkozók február 19-től a Webes Ügysegéd helyett a NAV Ügyfélportálján (ÜPO) a Vállalkozói Ügysegéddel intézhetik a tevékenységüket érintő bejelentéseiket.
Vas megye ásványkincsekben meglehetősen szegény, természetföldrajzát tekintve azonban az ország egyik legváltozatosabb területe, felerészt síkság, nyugati része hegyes, délnyugati része dombos terület. Jellemzően aprófalvas, települései 59%-ának 500-nál is kevesebb lakosa van. De mennyire élnek jól az emberek? Ennek járt utána a HelloVidék.
Rengeteg külföldi cég telepedett meg itt, emiatt is van, hogy Vas az egy főre jutó GDP-ben a megyék között jellemzően az élmezőnyben szerepel. A gazdasági húzóerő az ipar. Főbb ágazatok: gépipar, textilipar, bortermelés, élelmiszeripar, vegyipar és faipar. Ezek alapvetően mind exportgazdaságot folytatnak. Négy ipari park is létesült a megyében: a szombathelyi Claudius, a répcelaki, a szentgotthárdi, és a sárvári ipari park.
A KSH legfrissebb adatai szerint a 4 főnél többet foglalkoztató ipari vállalkozások telephelyein a kibocsátás volumene 2010 és 2019 között Vas megyében emelkedett, a járvány 2020. év eleji kitörése azonban a kedvező irányú folyamatot megtörte.
2021 első kilenc hónapjában megyék közül csak itt csökkent (2,6%-kal) az ipari termelés volumene. Országosan ugyanekkor 13%-kal bővült a teljesítmény. A megyei termelési érték 1,1 ezer milliárd forint volt.
A 49 főnél többet foglalkoztató, megyei székhelyű ipari vállalkozások 2021-es év termelési értéke (folyó áron 780 milliárd forint) összehasonlító áron 3,2%-kal kisebb volt, mint az előző év azonos időszakában. A csökkenést elsősorban a termelés 48%-át adó járműipar kibocsátásának nagyarányú (16%-os) visszaesése okozta, amit néhány kisebb súlyú terület, például a villamos berendezés gyártása, kohászat, fémfeldolgozás teljesítményének fokozódása sem tudott ellensúlyozni.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A teljes munkaidőben alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete a megyében 391 ezer, az adókedvezmény nélkül számított havi nettó átlagkereset 260 ezer forint volt. Közfoglalkoztatottak nélkül számolva a bruttó átlagkereset 396 ezer, a nettó átlagkereset 264 ezer forintra emelkedett.
Ha érdekel a teljes cikk, a HelloVidék oldalán elolvashatod. KATT!
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







