Magyar árat kapott az autó, amellyel a Kia hosszú évek után leváltja a Ceedet: a K4-ből a hazai piacon egyelőre az ötajtós változat érhető el.
Tömegek menekülnek ezekről a magyar településekről: kiürülnek a városok, mi elől futnak ennyien?
A 2022. évi népszámlálás adatai alapján Magyarország népessége 9 millió 604 ezer fő. A nagyvárosok népessége általánosságban csökkent, vonzáskörzetüké azonban jellemzően gyarapodott. Nőtt a lakások száma és a méretük is, egy lakásra pedig kevesebb lakó jut. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) sajtótájékoztató keretében ismertette a 2022-es népszámlásás újabb eredményét.
"A tavalyi népszámlálás során 1,8 milliárd különböző adatot gyűjtött össze a KSH. A teljes körű digitalizáltságnak és az adminisztratív adatbázisok használatának köszönhetően ennek az óriási adattömegnek a feldolgozása a korábbi papíralapú összeírásokhoz képest jelentősen felgyorsult. A népszámlálási adatok feldolgozása ősszel fejeződik be. Ekkor teszi közzé a hivatal valamennyi témában a részletes adatokat" - árulta el Dr. Vukovich Gabriella, a KSH elnöke.
A tavalyi népszámlálás eszmei időpontjában, 2022. október-én Magyarország népessége 9 millió 604 ezer fő volt, 334 ezerrel kevesebb, mint a legutóbbi népszámláláskor, 2011-ben. Budapesten 1,7 millión éltek, közel 47 ezerrel kevesebben, mint 11 éve. A vidéki városok közül Debrecen a legnépesebb, 200 ezer fővel, azonban 12 ezer lakossal ott is csökkent a népesség. Míg a nagyvárosok lakossága általánosságban is csökkent, vonzáskörzetüké eközben inkább gyarapodott. Ugyancsak nőtt a lakosság száma az északnyugati országrészeken és a Balaton környékén. A magyarországi települések több mint egyharmadában 500 főnél kevesebben élnek - ismertette ezután az eredmények friss részleteit Kovács Marcell, a népszámlálás projektvezetője.
Egyre nagyobbak és egyre korszerűbbek a magyar lakások
A már végleges lakásadatok szerint Magyarország lakásállománya 4,6 millió lakásból áll, 20 százalékuk Budapesten, 52 százalékuk vidéki városokban, míg 27 százalékuk községekben található. Mind a legújabb, mind a legrégebbi lakások a fővárosban találhatóak a legnagyobb arányban.
A lakott lakások közel kétharmada téglaépítésű, 13-13 százaléka vályog- vagy panelfalazatú. A lakott lakások 31 százaléka kétszobás, 32 százaléka háromszobás, a négy vagy annál több szobás lakások aránya 29 százalék. A lakások átlagos alapterülete 82 négyzetméter, 4 négyzetméterrel több, mint 2011-ben. Tovább nőtt a nagy lakások aránya, a 100 négyzetméternél nagyobb alapterületűek 28 százalékot tesznek ki. Száz lakott lakásra 237 lakó jut, 11 fővel kevesebb a 2011. évinél - derült ki a Kovács Marcell által ismertetett adatokból.
A lakott lakások 98 százaléka vezetékes vízzel ellátott. A közcsatornahálózat jelentősen bővült, a házi csatornát használók aránya kevesebb mint felére csökkent. A legutóbbi népszámlálás óta több mint ötszörösére, 357 ezerre emelkedett a fűtési célra áramot is használó háztartások száma. Ez jelentős növekedés.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Alapvetővé vált az internet, egyre terjed a megújuló energia
A fenntarthatósági szempontok felértékelődését jelzi a korszerű energetikai megoldások terjedése. 165 ezer lakott lakás olyan épületben van, amely rendelkezik napelemmel, 68 ezer lakásban használnak hőszivattyús fűtőberendezést, és 28 ezer lakás melegvízellátását segíti napkollektor. Előbbi a fővárosban, utóbbi a vidéki városokban a leggyakoribb A lakott lakások 73 százalékában volt vezetékes internet. A fővárosban és annak agglomerációjában, valamint az északnyugati, illetve a közép-dunántúli országrészben, valamint a nagyobb városokban és azok környékén is ezt meghaladó, helyenként 90 százalék feletti arány jellemző - árulta el a népszámlálás projektvezetője.
A nem lakott lakások lakásállományon belüli aránya emelkedő tendenciát mutat. Átalakultak a lakáshasználati szokások: egyre több az idényszerűen használt lakás, ugyanakkor elterjedt a magánlakások idegenforgalmi hasznosítása is. 2022-ben 599 ezer lakásban laktak életvitelszerűen, arányuk a legutóbbi népszámlálás óta 2 százalékponttal 13 százalékosra nőtt - ismertette Kovács Marcell.








