Alig pár hónap alatt hatalmasat ugrott az érdeklődés: a pályázati pénz már most közel jár a teljes kerethez.
A Balaton jege az elmúlt napok fagyos időjárása ellenére továbbra is alkalmatlan a közlekedésre és a sportolásra, így a rendőrség ennek elkerülésére figyelmeztet. Ha valakit mégis rajtakapnak, hogy ilyen tevékenységet végez, azt komoly bírsággal sújthatják.
Életveszélyes a Balaton jegén tartózkodni, a parti sáv egyes részein és a kikötőkben kialakult 2-3 centiméteres jég alkalmatlan a közlekedésre és a sportolásra - közölte a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság. Közleményükben azt írták, a következő napokban sem várható, hogy ez a vékony jégréteg lényegesen vastagodjon, hiszen napközben a déli órákra plusz 3-4 Celsius-fok várható, míg éjszaka sem lesz -4 Celsius-foknál hidegebb a Balaton mellett. Hozzátették: az állóvizek jege akkor tekinthető szilárdnak, ha vastagsága eléri vagy meghaladja a 10 centimétert.
Várhatóan a jövő héten az enyhén melegedő időjárás és a szél hatására az eddig a kikötőkben vagy a part melletti vízterületeken képződött jég tovább mosódik, törik, vagy teljesen el is tűnhet - ismertette a rendőrség, majd kitértek arra az esetre is, ha valaki balesetet szenvedett személlyel találkozik.
Ebben az esetben fontos, hogy a jeges vízből mentett embert nem szabad azonnal túlfűtött, meleg helyre vinni, fokozatosan kell felmelegíteni a testét, a vérkeringését normál módon beindítani, de előzőleg meg kell szabadítani őt jeges ruháitól. A bajbajutottat minden esetben orvosi ellátásban kell részesíteni.
Tájékoztatásukban kiemelték továbbá, a szabad vizek jegén tilos tartózkodni éjszaka és korlátozott látási viszonyok között, járművel, kikötők és veszteglőhelyek területén és folyóvizeken. A jégen tartózkodás szabályainak betartását a rendőrök egyébként fokozottan ellenőrzik.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A szabályok megszegése miatt a rendőr, a közterület-felügyelő, a halőr és a hivatásos katasztrófavédelmi szerv erre felhatalmazott ügyintézője figyelmeztetést alkalmazhat: 6500-tól 65 000 (ismételt elkövetés esetén 90 000) forintig terjedő helyszíni bírságot szabhat ki, vagy szabálysértési eljárást indíthat, melyben akár 200 000 forintig szabhat ki pénzbírságot.
Végül a hatóság arra kérte a lakosságot, hogy amennyiben valaki bármilyen, jéggel kapcsolatos veszélyhelyzetet észlel (beszakadás, süllyedés), azonnal értesítse a 112-es segélyhívón a vízirendészet járőreit, vagy kérjenek segítséget a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság 1817-es vízi segélyhívón.
Hihetetlen fordulat az albérletpiacon, olyan történik az árakkal, amire sokan nem voltak felkészülve
Budapesten az elmúlt hat hónapból négyben csökkentek a bérleti díjak havi összevetésben.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







