A MOHU felhívja a figyelmet, hogy egyre több a visszaélés a lomtalanítás kapcsán, ezárt fontos tudnivalókat is közöltek.
A húsvét közeledtével az állatorvosok arra figyelmeztetnek, hogy bizonyos ártalmatlannak tűnő háztartási tárgyak és növények, mint például a nárcisz vagy a csokoládé, veszélyesek lehetnek a kutyák számára, ezért fokozott óvatosságra van szükség ebben az időszakban. .
Az ünnepek alatt megnő a háziállatokat érintő sürgősségi esetek száma, mivel gyakran olyan dolgokat fogyasztanak el, melyeknek nekik valók, mint például virág vagy csokoládé - hívja fel a figyelmet David Hollinshead, állatorvos.
A nárcisz különösen veszélyes virág, minden egyes része, beleértve a hagymájá, sőt, a váza vizét is, mely mérgező lehet a kutyák számára. A nárciszmérgezés tünetei között szerepelhet a rosszullét és a gyomorrontás. A Kék Kereszt kisállat biztosító javaslata szerint érdemes elkeríteni a virágágyásokat és figyelni az erdei séták során utunkba kerülőnövényekre - írja a Daily Mail.
De veszélyes tavaszi virágok közé tartozik a tulipán és a kékharang (Mertensia) is, amelyek hasonló tüneteket okozhatnak.
Egy állateledeleket gyártó cég hangsúlyozza, fontos odafigyelni arra is, hogy mit eszik meg egy kutya az ünnepek alatt. Kerülni kell például a mazsolát tartalmazó ételek adását. A hagymafélék fogyasztása vérszegénységet okozhat diszulfid tartalmuk miatt, súlyos esetben a vérszegénység kezelését igényel.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az xilit édesítőszer fogyasztása inzulinszint-emelkedést okozhat, ami akár végzetes is lehet, emellett fontos elkerülni a csokoládécsomagolás lenyelését is, mivel ez fulladást vagy bélelzáródást okozhat. Mindezeken felül kerülni kell az ételmaradékok adását kutyáknak!
Az ünnepek alatt tehát még inkább figyelni kell a gazdiknak kedvenceik egészségére!
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







