A Balaton térsége továbbra is a hazai nyaralópiac motorja: az északi parton 1,2 – 1,8 millió forintos négyzetméterárak jellemzők.
Óriási talajvíz-vizsgálat zárult le a gödi akkugyárnál: már nem lehet letagadni, ezt találták
Május második felében 19 helyszínen végeztek talajvíz mintavételt Gödön. Az akkreditált laboratóriumi elemzések alapján készült szakértői vélemény szerint egyetlen talajvíz- vagy talajmintában sem mutatták ki az NMP oldószer jelenlétét.
A Gödi Körképnek Püski Imre, az NNK Kft. környezetmérnöke nyilatkozott, és ismertette a vizsgálat részleteit. Elmondta, hogy 19 helyen végeztek fúrást a talajvízszintig, ahol három helyszínen nem találtak talajvizet, de a felső talajrétegből is gyűjtöttek mintákat. Összesen 16 talajvíz- és 328 talajmintát vettek akkreditált módon, de a szerződés alapján csak a felső talajmintákat küldték laboratóriumi vizsgálatra - írja az Infostart.
A mintavételi pontokat az akkumulátorgyár körül, 500, 1000 és 1500 méteres koncentrikus körök mentén, a Duna felé mélyítették le, és az M2-es gyorsforgalmi út túloldalán is végeztek három fúrást, bár ez utóbbi helyeken nem találtak talajvizet. Ezért mind a hat megfigyelőkutat a gyár és a Duna közötti területre javasolják telepíteni, az eredeti tervekhez igazodva.
A talajminták elemzését fémekre, félfémekre, az NMP oldószerre, és hat kiválasztott furat esetében minden ismert és határértékkel rendelkező szennyező komponensre is kiterjesztették. A talajvíz vizsgálata során általános vízkémiai összetevőket és az akkumulátorgyártásból származó potenciális anyagokat, például lítiumot és NMP-t is elemeztek.
Püski Imre hangsúlyozta, hogy egyetlen mintában sem mutattak ki NMP-t, és hozzátette, hogy hivatalosan nem bizonyított az NMP rákkeltő hatása. Az anyag biológiai lebomlási ideje körülbelül húsz nap. Megemlítette továbbá, hogy az NMP légszennyező anyagként kerül a levegőbe, ahonnan kedvező meteorológiai körülmények között a talajra, majd onnan a talajvízbe juthat.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az NMP jelenleg nem szerepel a szabályozott határértékeket tartalmazó rendeletekben. A Magyar Mérnöki Kamara Környezetvédelmi Tagozata áprilisban szakértői anyagot tett közzé a szennyvíz NMP-koncentráció határértékének meghatározására vonatkozóan, és a zéró tolerancia alkalmazását javasolja a jelenlegi és jövő generációk védelmében, amennyiben olyan anyagok jelennek meg, amelyek természetben nem találhatók meg, korábban nem használtak és nincs rájuk jogszabályi előírás.
Hihetetlen fordulat az albérletpiacon, olyan történik az árakkal, amire sokan nem voltak felkészülve
Budapesten az elmúlt hat hónapból négyben csökkentek a bérleti díjak havi összevetésben.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







