A Gergely-naptár szerint idén az ünnep március 2-án napszálltakor kezdődik és 3-án estig tart.
A Mikulásgyár hamarosan bezárja kapuit. Azoknak, akik adományozni szeretnének, december 21-én, este 8.00 óráig van lehetőségük erre.
Zsolnai Endre, a Mikulásgyár szervezője arra kéri a budapestieket, hogy ne halogassák az adományozást az utolsó pillanatra. Az elmúlt 19 év tapasztalatai azt mutatják, hogy sokan elfelejtik a határidőt, így adományaik sajnos nem kerülhetnek felhasználásra.
Mint mondta, eddig már közel 70.000 kg adomány gyűlt össze, de ez a szám jóval nagyobb is lehet szombat estig. A Mikulásgyár elsősorban tartós élelmiszereket, új és jó állapotú játékokat, valamint tisztálkodási szereket vár adományként.
Címlapkép: MTI/Kocsis Zoltán
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







