A döntés elsősorban a működési struktúra átalakításához, valamint az üzleti folyamatok racionalizálásához kapcsolódik.
Nem zárnak jó évet Magyarországon az építőanyag kereskedők, 2024-ben folyó áron is csak néhány százalékos forgalombővülést értek el. A túlkínálat folyamatos, az árverseny intenzív, és az árak is csökkentek a szerkezetépítési anyagok, a szigetelőanyagok, a térburkolatok és szárazépítési termékek között. „2025 első félévében nem számítunk jelentős piacbővülésre, de a második félévtől pozitív elmozdulás várható anélkül azonban, hogy ezt hiányjelenségek, vagy számottevő áremelkedés kísérné” – mondja Juhász Attila, az Újház Zrt, valamint az ÉVOSZ Építőanyag-kereskedelmi Tagozatának elnöke.
2024-ben a várakozásoknak megfelelően az előző évhez képest alig nőtt az árbevétel az építőanyag kereskedelmi piacon. A piacot alacsony kereslet, túlkínálat és a folyamatos, intenzív árverseny jellemezte, ami az árrések csökkenését hozta magával. „Ezek zömében be is épültek a fogyasztói árakba, így azok számára, akik az előző évben kezdtek felújításba, építkezésbe, kedvezőbb árakkal indíthatták azokat” – mondja Juhász Attila.
A piaci pangás mögött az áll, hogy az állami beruházások többsége kifutott, a közbeszerzési piacon az új szerződések darabszáma és értéke is jelentősen csökkent, a vállalati megrendelések pedig a magas kamatok és a gyenge gazadási kilátások, visszaeső exportteljesítmény miatt jószerével eltűntek. A lakossági fogyasztásban ugyan látható volt némi felfutás, de lakásépítések, -korszerűsítések és -bővítések mértéke messze elmaradt a 2022-es csúcsidőszaktól” – véli Juhász Attila, aki azonban optimistább szemmel várja a 2025-ös esztendőt.
„A kormány lakhatási válságot enyhítő újabb állami támogatásai és adminisztrációt csökkentő intézkedései (a januárban induló vidéki otthonfelújítási támogatás, a jelenleg futó energiahatékonysági otthonfelújítási program egyszerűsítése, az új építésű ingatlanok értékesítésére vonatkozó 5 százalékos áfa meghosszabbítása, az önkéntes nyugdíjpénztári és a SZÉP-kártya megtakarítások keretének egyes lakásfelújítási és építési szolgáltatásokra történő felhasználhatósága) a várakozások szerint csak a második félévre hoznak az építőanyag-kereskedelmi piacon is látható eredményt. Ezek elsősorban a használt lakások piacának felfutását, ezáltal a felújításokban fontos szerepet játszó építőanyagok forgalmának növekedését eredményezthetik” – mondja Juhász Attila.
Ez a fellendülés abban az építőipari szegmensben fog bekövetkezni, amely Magyarországon a legtöbb mikro- kis- és közepes építőipari vállalkozásnak ad munkát. Azokról a néhány fős, olykor néhány 10 fős vállalkozásokról van szó, amelyek a lakásfelújítási, lakásépítési, esetleg a társasház építési piacon keresik a megrendeléseket.
„Az általános vélekedés szerint az ebben a körben dolgozó kivitelező cégeknek az utóbbi években teljesen le volt kötve a kapacitásuk, túlterheltek, nem álltak rendelkezésre, ez azonban 2023-ban és 2024-ben már erősen megváltozott. Ebből a szempontból az elmúlt 2 évben sokkal jobb volt építkezni, hiszen volt elegendő építőipari szakember, és ez a helyzet 2025-ben is fennmaradhat” – állítja Juhász Attila.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az ÉVOSZ Építőanyag-kereskedelmi Tagozatának elnöke szerint a szakma nem számít érdemi építőanyag áremelkedésre, ennek mértéke az inflációval megegyező 5-10 százalék körül lehet. A gyártói oldalon még mindig jelentős kapacitás kihasználatlanság tapasztalható, amit az alacsony szinten maradó állami és vállalati megrendelések mellett a lakossági kereslet élénkülése sem fog olyan mértékben kompenzálni, hogy áruhiány alakulhasson ki.
Ezzel párhuzamosan az építőanyag-kereskedelemben továbbra is erős marad az árverseny, amely egyre inkább az értékesítéshez kapcsolódó szolgáltatások területére helyeződik át. Az elnök szerint 2025-ben az építőanyagok széles skálája megfelelő minőségben és mennyiségben rendelkezésre fog állni, ellátási gondok nem várhatók.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







