Az alapító kedvenc süteményét, a diós-tejszínes Öcsi-kockát készítik el március 16-án, és kedvezményesen kínálják a vendégeknek.
Újabb budapesti lomtalanítás dátum derült ki: ez a kerület készülhet, áprilisban viszik innen a lomot
Az I., az V., a XIII. kerület és Csepel után megérkezett a következő kerület 2025-ös lomtalanítási dátuma. A VIII. kerületben áprilisban lesz a lomkikészítési időszak. A 6 körzetre különböző dátumok vonatkoznak, ezért nagyon fontos, hogy Budapest közterületi rendjének és tisztaságának megóvása érdekében a lakosok csak a címükre vonatkozó napon, 18 óra után készítsék ki a lomokat. A nem a megjelölt időpontban történő lomkikészítés közterület-szennyezési szabálysértésnek minősül!
Először az V. kerületben, február 28-án, majd az I. kerületben, március 1-jén volt lomtalanítás 2025-ben. Március 2-től 13-ig a csepeli, vagyis XXI. kerületi területek következnek. Még a XIII. kerületben is sort kerítenek a lomtalanításra március folyamán, 16-a és 23-a között. Most pedig kiderült, mikor lesz Józsefvárosban, vagyis a VIII. kerületben a lomtalanítás. A többi kerületre vonatkozó dátum még nem ismert. Az összes eddig ismert dátum elérhető ebben a cikkünkben, melyet folyamatosan frissítünk, ahogy új információ derül ki.
Lomtalanítás 2025: Budapest 8. kerület, Józsefváros
A MOHU honlapján található tájékoztatás szerint a VIII. kerületben április 6. és 11. között lesz lomtalanítás. A VIII. kerületben összesen 6 körzet lesz, melyek az alábbi térképen láthatók. Az ezekhez tartozó pontos dátumok:
- 1. körzet: április 6., vasárnap
- 2. körzet: április 7., hétfő
- 3. körzet: április 8., kedd
- 4. körzet: április 9., szerda
- 5. körzet: április 10., csütörtök
- 6. körzet: április 11., péntek
Mit lehet kitenni és mit nem lomtalanításkor?
Lomtalanítás alkalmával kizárólag a háztartásban feleslegessé vált nagydarabos hulladék (pl. elhasználódott bútor, ágybetét, szőnyeg) helyezhető ki a ház elé.
Kihelyezhető:
- háztartásban feleslegessé vált nagydarabos hulladék, ami mérete miatt nem helyezhető a kukába
- bútor
- matrac
- szőnyeg, bőrönd
- nagyméretű sportszer (pl. síléc)
- használati tárgy pl.: gyermekfürdető
Nem helyezhető ki:
- a háztartásban naponta képződő kommunális hulladék
- szelektíven gyűjthető csomagolási hulladék (pl.: papír, műanyag, fém)
- építési és bontási törmelék (pl. csempe)
- sitt, föld, szénpor, hamu, gumiabroncs
- síküveg, zöldhulladék, textil
- ipari vagy szolgáltatási tevékenységből származó hulladék
- elektromos és elektronikai hulladék
Szigorúan tilos a veszélyes hulladék kihelyeztése!
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Kérik, hogy a lomokat a lakóháza előtti, hulladékgyűjtő járműveinkkel jól megközelíthető közterületre helyezze ki úgy, hogy a gyalogos és autós forgalmat ne akadályozza. Kérik az is, hogy az úttestre, bicikliútra, zöldterületre ne helyezzen lomot.
Jön az új lomtalanítási rendszer
Korábban nagy felbolydulást okozott a bejelentés, hogy megszüntetnék a lomtalanítást eddig ismert formájában. Az elképzelés az volt, hogy az utcára bizonyos időszakokban kipakolt szemét helyett házhoz lehetne kérni egyénileg a lomok elszállítását, illetve hulladékudvarokban leadni azokat. Később már azt közölték, ahogy arról a Pénzcentrum is beszámolt, hogy kétéves átmeneti időszakkal vezetik be Budapesten az új lomtalanítási rendszert: 2027. január elsejéig a kerületek dönthetnek arról, hogy a lakosaik évente egyszer a jelenlegi módon, az utcára helyezhetik-e ki a hulladékokat, vagy az új módon kijelölt gyűjtőpontokon adják le a lomokat. Ezt Lantos Csaba energiaügyi miniszter jelentette be 2025. január közepén.
A friss megállapodás szerint 2027-től működik majd az a rendszer, amelynek lényege, hogy egy regisztrációs eljárást követően a házaktól évente egyszer ingyenesen elszállítják a lomokat. Addig az átmeneti időszakban a kerületek eldönthetik, hogy a jelenlegi módon folyjon-e tovább a városrészben a lomtalanítás, vagy csatlakoznak az új rendszerhez, amelyben kijelölt gyűjtőpontokon elkülönítve is leadhatóak majd a lomok - fejtette ki. Világi Oszkár, a Mol-csoport vezérigazgató-helyettese hozzátette: Budapesten a lomtalanításkor 30-40 ezer tonna hulladék kerül az utcára, és az szeretnék elérni, hogy ennek nyolcvan százaléka újrahasznosítható legyen.
Hihetetlen fordulat az albérletpiacon, olyan történik az árakkal, amire sokan nem voltak felkészülve
Budapesten az elmúlt hat hónapból négyben csökkentek a bérleti díjak havi összevetésben.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







