Apartment Building Or Block Of Flats - Budapest, Hungary

Lassan már bérelni is luxus lesz: óriási drágulás a pesti lakáspiacon

2025. július 16. 15:35

Júniusra alaposan meglódult a budapesti albérletpiac: a korábban visszafogott kereslet nyár elejére látványosan élénkült – derül ki a Rentingo legfrissebb albérletpiaci jelentéséből.

Az áremelkedés fő mozgatórugói a külföldi egyetemisták voltak, akik már jóval a ponthatárok kihirdetése előtt megjelentek a fővárosban.

A friss adatok szerint átlagosan 256 ezer forintot kértek júniusban egy kiadó lakásért Budapesten – ez az elmúlt két év legmagasabb kínálati ára. A keresletnövekedés miatt a bérbeadók elkezdték emelni az árakat, amit a piac most már el is bír: a bérlők fizetőképessége az év eleje óta mintegy 6 százalékkal javult.

Miközben a magyar egyetemisták hivatalosan még csak július 23-án tudják meg felvételi eredményüket, a külföldi hallgatók már júniusban megindultak a főváros felé – feltehetően az Erasmus-program normalizálódása miatt. Július elején aztán a hazai felsőbbévesek is elkezdték keresni a következő tanévre az albérletet, ami újabb lökést adott a piacnak.

A helyzet a szobabérlőknek sem könnyebb: Budapest belső kerületeiben már szinte lehetetlen havi 100 ezer forint alatt szobát találni. A legolcsóbb lehetőségnek számító szobák is erőteljesen drágultak a tavalyi évhez képest.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Grafikon: RentingoGrafikon: Rentingo

Az Otthon Start Program nem hoz áttörést

A szeptembertől induló Otthon Start Program, amely 3%-os kamatozású hitelt kínál első lakásvásárlóknak, egyelőre nem mozgatja meg az albérletpiacot. A jelentős önerő és a fővárosi lakásárak miatt a bérlők többsége továbbra is albérletben marad.

A Rentingo szerint a 2025 második felében várható enyhe további drágulás, különösen a belső kerületekben. A kereslet élénkülése és az egyre drágább kínálat között továbbra is 14%-os rés tátong, vagyis sokan csak kompromisszumos megoldásokat tudnak választani.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 18. szerda
Sándor, Ede
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. március 18. 20:58
Agrárszektor  |  2026. március 18. 20:31