Évekig a reflektorfénytől távol, a természet közelségében és csendjében keresett feltöltődést a népszerű zenész-humorista.
Jól járt, aki észbekapott? Rengetegen ijedtek meg az Otthon Starttól, brutális, ami a lakáspiacon megy
A Duna House 12 éve kezdődött mérése óta a legmagasabb keresleti értékkel zárta az előző hónapot a belföldi lakáspiac - közölte a Duna House csütörtökön.
Az ingatlanközvetítő keresletindexe a tavalyi azonos időszakhoz képest 53 százalékkal, az előző hónaphoz képest 43 százalékkal emelkedve 110 ponton zárt. A kereslet élénkülését a tranzakcióbecslésük is megerősíti, a 11 369 adásvétel ugyanis éves összevetésben majdnem 22 százalékos, havi összevetésben 20 százalékos növekedést jelent. Ilyen erős augusztusi forgalom 2020-ban volt utoljára, és ezt az is megerősíti, hogy a cégcsoporthoz tartozó Credipass adatai alapján a lakáscélú jelzáloghitelek szerződéses összege már a nyári hónapokban elérte a 120-135 milliárd forintot - írták.
A Duna House az Otthon Starttal magyarázta a piaci fellendülést, a program bevezetése - tették hozzá - történelmi fordulatot hozott. Előrejelzésük szerint a kereslet tartós lehet, és újabb növekedési ciklust indíthat el, de az első nagy roham az év végére lecsenghet. Újabb keresleti hullám 2026 elején várható, mert ekkor vághatnak majd bele az ingatlanvásárlásba azok, akiknek adminisztratív vagy finanszírozási okokból most még várakozniuk kell. Ezt követően a hitelpiac fellendülésével együtt a magasabb keresleti szint középtávon állandósulhat a belföldi lakáspiacon - olvasható a közleményben.
Hihetetlen fordulat az albérletpiacon, olyan történik az árakkal, amire sokan nem voltak felkészülve
Budapesten az elmúlt hat hónapból négyben csökkentek a bérleti díjak havi összevetésben.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







