Áprilistól tizenkettőből mindössze öt orvos marad a budapesti Bajcsy-Zsilinszky Kórház legnagyobb belgyógyászati osztályán.
Mindent borít az Otthon Start: sosem láttunk ilyet Magyarországon, mindenki szabadulna a lakásától
Az ingatlan.com elemzése szerint a kereslet havi alapon ugyan enyhén mérséklődött, de éves szinten még mindig látványos, 34 százalékos növekedést mutatott: több mint 360 ezer telefonos érdeklődés érkezett szeptemberben az eladó lakásokra.
A kereslet Budapesten 30 százalékkal nőtt tavalyhoz képest, de Győr-Moson-Sopron, Tolna és Fejér vármegyében még ennél is nagyobb, 55–65 százalékos bővülést mértek. Még a leglassabban bővülő régiókban is kétszámjegyű növekedést mutatott a kereslet.
A kínálat is felpörgött: szeptemberben több mint 38 ezer lakást hirdettek meg eladásra, ami 2021 tavasza óta a legmagasabb havi adat. Az országos kínálat szeptember végére elérte a 135 ezret, ebből több mint 100 ezer felelt meg az OSP feltételeinek. Budapesten a friss hirdetések közel ezerrel bővültek, és az újépítésű lakásoknál is látványos növekedés indult.
Balogh László, az ingatlan.com vezető szakértője szerint a kedvezményes hitelezés lakáspiaci láncreakciót indíthat el: az első lakásukat megvásárlók eladásai felszabadítják a következő szegmenst, így az újépítésű lakások piaca is erősödhet. Szeptember végére már 5–10 ezer OSP-s új lakás építését jelentették be, és további 10 ezer lakással állnak rajtra készen a fejlesztők.
A következő hónapokban a kereslet és a kínálat közötti új egyensúly lesz a kulcs: bár a lakásárak jelenleg növekvő pályán vannak, a kínálat hirtelen megugrása fékezheti az árrobbanást.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Címlapkép: MTI/MTVA
Hihetetlen fordulat az albérletpiacon, olyan történik az árakkal, amire sokan nem voltak felkészülve
Budapesten az elmúlt hat hónapból négyben csökkentek a bérleti díjak havi összevetésben.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







