Alig pár hónap alatt hatalmasat ugrott az érdeklődés: a pályázati pénz már most közel jár a teljes kerethez.
Mégse hozott akkora robbanást az Otthon Start? Kijöttek a firss lakáspiaci számok, ez meglepő adat
Az Eurostat legfrissebb statisztikái szerint a hazai lakáspiaci forgalom a tavalyi harmadik negyedévben mindössze 3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Ez ugyan javulás az előző negyedévekhez képest, de elmarad a szakértői várakozásoktól. Az OTP Ingatlanpont értékelése alapján a teljes éves tranzakciószám nagy valószínűséggel 140 ezer körül alakult, miközben 2026 elején ismét élénkülni látszik a vásárlói aktivitás.
Az európai statisztikai hivatal által közzétett adatok szerint Magyarországon a lakáspiaci forgalom 2025 július–szeptember között éves összehasonlításban 3 százalékkal emelkedett - írja friss elemzésében az OTP. Az előző negyedévhez képest ugyanakkor gyakorlatilag változatlan maradt az aktivitás. Ez a dinamika mégis javulásnak tekinthető, hiszen az év első három hónapjában stagnálás volt megfigyelhető, április–júniusban pedig 3,4 százalékos visszaesés következett be az előző év azonos időszakához képest.
A harmadik negyedéves adatokban már érzékelhetők a szeptemberben elindított Otthon Start hitelkonstrukció első hatásai, a várt áttörés azonban elmaradt. Ebben szerepet játszhatott a 2024-es rendkívül magas összehasonlítási alap is: abban az évben 35 százalékkal ugrott meg a lakáspiaci forgalom, ami az Európai Unióban a luxemburgi piac után a második legdinamikusabb növekedésnek számított.
Európai összevetésben Magyarország teljesítménye közepesnek mondható. Szlovéniában csaknem másfélszeres, 47 százalékos forgalombővülést mértek, Dániában pedig közel 25 százalékos emelkedést. A skála másik végén Írország és Finnország áll, mindkét országban 7 százalékkal esett vissza a lakáspiaci aktivitás.
A negyedéves változásokat nézve Magyarországon mindössze 0,6 százalékkal nőtt a forgalom a harmadik negyedévben, szemben az előző időszakok 1,5, illetve 1,2 százalékos bővülésével. Ezen a téren Dánia és Norvégia tudott 10 százalék feletti növekedést felmutatni. Ugyanakkor Luxemburgban csaknem 28, Spanyolországban pedig 12 százalékos visszaesés következett be.
A most megjelent számok alapján a harmadik negyedév nagyobb részét még inkább kivárás jellemezhette a piacon, feltehetően a szeptemberi adatok húzták valamelyest felfelé a forgalmat. A számok alapján úgy látjuk, hogy a korábbi optimista becsléseknél kisebb lehetett a tranzakciószám növekedése 2025-ben a magyar lakáspiacon. Most úgy gondoljuk, hogy nagyjából 140 ezer körül alakulhatott az adásvételek száma az egész évben
– értékelte az adatokat Valkó Dávid. Az OTP Ingatlanpont vezető elemzője hozzátette: bár a negyedik negyedév hozhatott némi élénkülést – különösen október mutatott erős teljesítményt –, a teljes éves eredmények várhatóan szerényebbek lettek a korábbi prognózisoknál.
A visszafogott általános növekedés mellett kedvező fejlemények is láthatók. Az újépítésű ingatlanok forgalma az év eleji, csaknem 10 százalékos visszaesés után a harmadik negyedévben stabilizálódott. A használt lakások piacán eközben 3,2 százalékos éves bővülést mértek. Negyedéves alapon az új lakások 11,8 százalékos forgalomnövekedése európai összehasonlításban is figyelemre méltó, ami arra utal, hogy az Otthon Start program kezdetben elsősorban ezt a szegmenst mozgatta meg.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A hazai lakáspiac sajátossága, hogy az év utolsó három hónapja hagyományosan gyengébb forgalmat hoz. Európai szinten sehol máshol nem ilyen alacsony a negyedik negyedév részesedése az éves tranzakciószámból. Ennek fő oka, hogy Magyarországon jellemzően januárban lépnek hatályba az új szabályozások és támogatási formák, így december végén sokan kivárnak a döntéssel.
Az Otthon Start program bevezetése miatt 2025 mindenképpen különleges évnek számított a lakáspiacon. Az első két-három hónapban rendkívül erős kereslet jelent meg, november–decemberben azonban érezhetően lanyhult az érdeklődés. Valkó Dávid szerint ez csupán átmeneti jelenség volt.
címlapkép: Czeglédi Zsolt, MTI/MTVA
Az idei év eleje ismét élénkülő keresletet mutat, amely várhatóan legalább az első negyedévben kitart. További lendületet adhat a piacnak, hogy az elkövetkező hónapokban számos új projekt értékesítése indul el, köztük több ezer, nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházás keretében épülő, az Otthon Start feltételeinek megfelelő lakással.
Hihetetlen fordulat az albérletpiacon, olyan történik az árakkal, amire sokan nem voltak felkészülve
Budapesten az elmúlt hat hónapból négyben csökkentek a bérleti díjak havi összevetésben.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







