A vízkereszt után következő időszakkal kezdetét veszi a farsang, melynek végdátuma, a farsang farka napja a nagyböjt kezdetét jelentő hamvazószerda időpontjától függ.
Kilenc koronavírusos lakó került kórházba egy 13. kerületi hajléktalanszállóról, de a Magyar Vöröskereszt fenntartásában álló otthonban információink szerint további tizennégy lakó gyorstesztje lett pozitív - őket elkülönítették, a szállót pedig - a benne tartózkodó több mint 120 emberrel együtt - lezárták két hétre.
A Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezete által működtetett Madridi úti hajléktalanszállóról kilenc lakót szállítottak kórházba a hétvégén pozitív koronavírus-teszttel - tudta meg a hvg.hu vasárnap este. Az információkat a Magyar Vöröskereszt kommunikációs osztálya hétfő kora délutánra nemcsak megerősítette, de válaszukból kiderült, hogy a helyzet annál is komolyabb, mint amilyennek elsőre tűnt: eszerint a Fővárosi Önkormányzat támogatásával múlt héten tartott szűrővizsgálaton
Őket a Vöröskereszt válasza szerint - a teljes ellátás további biztosításával - az épület egy külön szárnyában azonnal elkülönítették, majd az intézmény orvosa a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) hivatalos protokolljának megfelelően akkreditált tesztek elvégzését is kezdeményezte.
A hatósági tesztekkel kilenc lakó eredménye lett pozitív - őket szállították kórházba - , az előzőleg kiszűrt 14 hajléktalan pedig elkülönítve maradt. A lakókkal egyidejűleg az intézmény mind a húsz dolgozóját is letesztelték, közülük azonban egynél sem mutatott ki az előszűrés fertőzöttséget.
A Nemzeti Népegészségügyi Központ vasárnap ennek ellenére az egész intézményt két hétre karanténba zárta, ami az izolált lakókkal együtt összesen 124 embert érint. A bennmaradók ellátását a május 3-ig tartó karantén idejére öt vöröskeresztes munkatárs önként vállalta, akik a teljes időszakra beköltöznek a hajléktalanszállóra. Az élelmezés és egyéb ellátás költségeit a Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezet forrásaiból, uniós pályázatból kapott támogatásból, illetve a Fővárosi Önkormányzat étkeztetési programjából fedezik a kommunikációs osztály tájékoztatása szerint.
A 13. kerületi szálló ugyanakkor nem az egyetlen budapesti hajléktalanellátó intézmény, ahol felütötte már a fejét a koronavírus: bár pénteken az operatív törzs pénteki sajtótájékoztatóján Kiss Róbert rendőralezredes még csak egy hajléktalanról számolt be, napok óta több érintett intézményről tudunk informálisan, és lapunknak adott, hétfőn megjelent interjújában Karácsony Gergely főpolgármester is arról beszélt, hogy a több intézmény is érintett.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Karácsony Gergely azt is elmondta: a fertőzés korai észlelése és a terjedés megelőzése érdekében néhány napja elindult a tesztelés a fővárosi fenntartású szállókon és nappali melegedőkben, a következő hetekben pedig a hajléktalan-ellátásban dolgozók és a zsúfoltabb intézményekben lakók teljes körének tesztelését elvégzik majd - fővárosi keretből, a kormány ugyanis nem biztosít sem anyagi, sem eszközbeli segítséget ehhez.
A hajléktalan emberek járványhelyzetbeli kiszolgáltatottságára a fővárosi hajléktalan-ellátás központi intézménye, a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) honlapja is felhívja a figyelmet: az utcán élők jelentős része ugyanis idős, krónikus beteg, akik a körülményeiktől függetlenül is fokozottan ki vannak téve fertőzésveszélynek.
Az általa fenntartott hajléktalanszállókon a Fővárosi Önkormányzat már március végén intézmény-elhagyási tilalmat és felvételi zárlatot rendelt el. Minden intézménytípusban bevezették a belépés előtt kötelező egészségügyi rizikószűrést, az éjjeli menedékhelyekre pedig az ott dolgozóktól származó információink szerint csak az addig is ott éjszakázó, korábbról ismert lakókat engedik be. Sőt, olyan szálló is van, ahová elővigyázatosságból az sem mehet be többé, aki egyetlen éjszakát is a szállón kívül töltött.








