A vád szerint a sportoló 2021-ben doppingszert csempészett csapattársa, Péni István vitaminjai közé.
Bár korábban felvetődött, hogy az Egyesült Arab Emírségek után egy európai klubhoz igazol Dzsudzsák Balázs, ám végül nem így lett. Nem is csoda, hiszen az újdonsült csapatában éves szinten minimum 2,2 millió eurót (700 millió forint) tehet majd zsebre a focista - számolt be a Színes Ász szombati számában.
A magyar válogatott korábbi csapatkapitánya az Al-Ittihad klub játékosaként folytatja pályafutását, holott állítása szerint már régóta vágyott vissza Európába. Ám rossz nyelvek szerint az arab gázsival lehetetlen volt versenyezni, hiszen havonta 58 millió forintot ígértek neki. Egyes német lapok szerint a másodosztályú Hamburgnál ledöbbentek az összegtől, amit Dzsudzsák bemondott.
A Nemzeti Sporthoz eljuttatott közleményében a focista őszintén írt a váltás okairól, az európai szerződés lehetőségéről és az elsődleges célkitűzéseiről is. A 31 éves futballista hangsúlyozta, számára mindig a magyar válogatott az első számú "klub", ezért nem várhatott tovább az ajánlatokra, lépnie kellett.
Az első osztályba frissen feljutott csapatban Dzsudzsák egy gyönyörű góllal debütált. Gratulálunk neki!
BL-döntő Budapest 2026: itt van minden infó, jegyárak, kezdési időpont a Bajnokok Ligája fináléjáról
Ebben a cikkben minden fontos tudnivalót összeszedtünk: mikor lesz a meccs, melyik stadionban, mennyibe kerülnek a jegyek? Tudj meg mindent nálunk!
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







