Norovírus-fertőzés miatt elhalasztották a finn–kanadai női jégkorongmérkőzést a még hivatalosan meg sem nyitott milánó–cortinai téli olimpián.
Rubint Réka vállalkozása jelentős nyereséget könyvelhetett el a tavalyi évben, a tulajdonos pedig számottevő osztalékot vett ki a cégből- írta meg a 24.hu.
Nyilvánosságra kerültek a Schobert család cégeinek pénzügyi adatai a május 31-ei beszámolási határidőt követően. Rubint Réka Alakreform Kft. nevű vállalkozása figyelemreméltó gazdasági teljesítményt ért el az elmúlt évben.
A kenyér-, pékáru- és édesség-kiskereskedelemmel foglalkozó cég 282 millió forintos nettó árbevételt realizált 2023-ban. A vállalkozás rendkívül hatékonyan működött, hiszen 108 millió forintos adózott eredményt tudott felmutatni. Az Opten adatai szerint a társaság mindössze 5 főt foglalkoztat. Az Elektronikus Beszámoló Portálra feltöltött dokumentumokból az is kiderül, hogy Rubint Réka tulajdonos-ügyvezető 100 millió forint osztalékot vett ki a cégből. További számos celeb és nagyvállalkozó beszámolójáról írtunk már itt a Pénzcentrumon:
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







