Portugáliába megy a Fradi, ám a párharcot itthon kezdi két hét múlva. Továbbjutás esetén görög vagy spanyol ellenfél következik.
A stadion üzemeltetésére több száz millió forintot kell előteremteni, ami Nagy Márton feladata lesz. A Haladás csak nehezen menekült meg a megszűnés elől.
Teljesen az állam tulajdonába kerül a szombathelyi futballstadion, miután az eddigi üzemeltető Haladás Sportkomplexum Fejlesztő Nonprofit Kft.-t végelszámolással megszüntetik - ez a Magyar Közlönyben szerepel.
A stadion 2017-ben készült el, és már az átadása után is problémákat okozott üzemeltetőket találni. A Közlönyben megjelent rendelet szerint az idei üzemeltetésre 226 millió forintot, illetve az ingatlanok fenntartására és üzemeltetésére szánt legfeljebb 74 millió 600 ezer forintot kell előteremteni, ami a nemzetgazdasági miniszter, Nagy Márton feladata.
A stadiont használó szombathelyi klub, a Haladás az utóbbi években kevés híján megszűnt, a Vas megyei főispán személyesen a miniszterelnöktől kért segítséget. Végül a klub hosszas uzavona után elindulhatott a harmadosztályban, és némi átszervezés után most is ebben a bajnokságban állhat rajthoz.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában






