1 °C Budapest
Kis narancssárga gyertyák égnek

Újabb szörnyű tragédia: balesetben halt meg a fiatal magyar focista

2025. augusztus 14. 10:51

Korábban a Vidi korosztályos csapataiban szerepelt Varga Zsombor, aki most nagyon fiatalon hagyta itt a földi világot.

Mindössze 22 évesen, egy tragikus közlekedési balesetben meghalt Varga Zsombor, 22 éves magyar futballista - erről a Videoton Fehérvár hivatalos oldala számolt be. 

A Feol beszámolója szerint a baleset Előszálláson történt, és az okozta, hogy nem volt jól behúzva a kézifék, és a gurló jármű összenyomta a fiatal futballistát - nem lehetett rajta segíteni.

2025. augusztus 13-án nem sokkal 4 óra után érkezett bejelentés a rendőrségre, hogy Előszállás belterületén egy üzemanyagtöltő állomáson egy tehergépjármű oszlophoz szorított egy személyt. A rendelkezésre álló adatok alapján a sofőr a járműből kiszállás előtt a fékberendezéssel nem megfelelően rögzítette járművét, melynek következtében az gurulni kezdett és a férfit a benzinkút oszlopának nyomta. A sofőr a helyszínen életét vesztette, a baleset körülményeit Dunaújvárosi Rendőrkapitányság vizsgálja

A Videoton azt közölte, hogy a játékos még 2016 és 2017 között szerepelt a Vidi két korosztályos csapataiban, és szorgalma, tehetsége örökké emlékezetes lesz a klubnál.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Egy rendkívül fiatal, de annál szorgosabb, tehetségesebb, kitartóbb, a céljaiért küzdő fiú volt, aki túl korán hagyta el ezt a világot. Felfoghatatlan tragédia… Pénteken, azaz 08.15-én 20:45-kor gyertagyújtásos megemlékezést tartunk a sárosdi labdarúgó pályán

- írták a közleményben.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 4. szerda
Ráhel, Csenge
6. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. február 4. 06:03