A német Der Klassikertől a londoni derbin át az olasz örökrangadóig mind az öt topligában sorra jönnek a csúcsmérkőzések.
Crosby már majdnem 1900 pontnál jár, amivel most lett a pittshburghi csapat legeredményesebb hokisa.
Sidney Crosby lett az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) szereplő Pittsburgh Penguins történetének legeredményesebb játékosa.
A 38 éves klasszis a Vancouver Canucks elleni összecsapáson (5-1) ütött góljával karrierje 1896. pontját szerezte a klub színeiben, amivel megelőzte a legendás Mario Lemieux-t. Igaz, a háromszoros Stanley Kupa-győztes csatár több mint 500 meccsel többet játszott, mint elődje - Crosby 1539, Lemieux 1022 találkozó alatt érte el ezt a számot. A gólt itt nézheted meg:
Az előző játéknap legérzelemdúsabb eseménye Bostonban játszódott le, ahol először lépett jégre ellenfélként Brad Marchand, aki 16 évet játszott a helyi Bruinsban. A csatárt az első harmadban egy külön videóösszeállítással köszöntötték, a közönség pedig állva, ovációval és vastapssal fogadta. A játékos sírva üdvözölte korábbi szurkolóit, majd két gólpasszal járult hozzá jelenlegi együttese, a címvédő Florida Panthers 4-3-as sikeréhez.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában






