Megvan az egyezség, a személyes feltételekben is sikerült megegyezni, már csak az orvosi vizsgálat van hátra: ilyenkor jön az orvosi vizsgálat a focistáknak.
Hihetetlen kitüntetésben részesül Szoboszlai Dominik: már életében szobrot kap, itt lesz kiállítva
A Madame Tussauds Budapest megerősítette, hogy a terjedő hír igaz: Szoboszlai Dominik viaszfigurát kap. A magyar válogatott kapitánya és a Liverpool sztárja titokban kétszer is járt a 250 éves márka műhelyében, több órát töltött a stúdiókban, ahol rengeteg fényképet készítettek róla és felmérték fizikai paramétereit. A figurát november 19-től láthatja a közönség.
A Madame Tussauds Budapest hamarosan leleplezi Szoboszlai Dominik viaszfiguráját, amely a Dorottya utcai produkcióban kap állandó helyet. Ez lesz a Madame Tussauds univerzumában az első figura a világhírű játékosról. A futballszerető látogatók november 19-től tekinthetik meg a figurát és természetesen szelfizhetnek is vele.
A Madame Tussauds Budapest több mint 60 figurával rendelkezik, a világsztárok és politikusok mellett megtalálhatóak a termekben a magyar kultúra, sport, tudomány és történelem legnagyobb alakjai.
Szoboszlai Dominik igazi ikonok közé kerül, hiszen a Madame Tussauds Budapest produkcióban látható a futball-legenda Puskás Ferenc, a háromszoros olimpiai bajnok Papp László, valamint a szintén háromszoros olimpiai bajnok úszó, Hosszú Katinka viaszmása is.
A Madame Tussauds Budapest lakója a nyolcszoros olimpiai bajnok Usain Bolt is. A külföldi futballisták közül Lionel Messi és Cristiano Ronaldo rendelkezik figurával Budapesten.
Irtózatos botrány az NFL-ben: nyakig benne van az Epstein-ügyben egy csapattulajdonos, most mi lesz?
Steve Tischnek, a New York Giants amerikaifutball-csapat társtulajdonosának a neve számos, az Igazságügyi Minisztérium által pénteken nyilvánosságra hozott iratban szerepel.
Ellenfelet kapott a Fradi az Európa-ligában: ismerős csapattal mérkőznek Dibuszék a következő körért
A Ferencváros a 12. helyen zárta az Európa-liga alapszakaszát, így a rájátszásban a bolgár Ludogorec ellen folytatja szereplését.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







