Dér Zsolt szövetségi kapitány szerint nagy kihívásokat rejtő a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny kedden bemutatott útvonala
Itt a fordulat az ingatlanpiacon: durván megugrott az érdeklődés, ezeket a lakásokat keresik most a legtöbben
A decemberi mélypont után január második felében emelkedni kezdett az ingatlanérdeklődések száma, ami hamarosan az eladási számokban is meglátszódhat. A zenga.hu adataiból kiderül, hogy a vásárlók főként az Otthon Start program feltételeinek megfelelő ingatlanokat keresik, és vidéken látható most nagyobb fellendülés.
Január végére visszatértek a lakáskeresők, a zenga.hu adatai szerint a decemberi mélypont után ugyanis nagyot emelkedett 2026 első hónapjában az ingatlanérdeklődések száma. A zenga.hu elemzési vezetője szerint ez azt vetíti előre, hogy a következő hónapokban az adásvételek száma is emelkedhet az utóbbi hónapok alacsony szintjéhez képest.
“A lakáskeresők körében továbbra is központi szempont az ingatlanok Otthon Start programnak való megfelelősége: országosan az ingatlanérdeklődések közel 90, Budapesten közel 75 százaléka ezekre az ingatlanokra irányult” - emelete ki Futó Péter.
A komoly érdeklődések száma (tehát, amikor az ingatlankereső felfedi a hirdetésben szereplő telefonszámot vagy üzenetet küld az eladónak) országosan újra az Otthon Start program bejelentése előtti szint fölé emelkedett, ami azt jelenti, hogy január végén 35 százalékkal több volt a potenciális vásárló, mint június utolsó hetében.
A szakértő hangsúlyozta, hogy Budapesten viszont még a növekedés ellenére is 18 százalékkal a bejelentéskori szint alatt van az érdeklődés, így itt még bőven van tere a további növekedésnek.
Milyen típusú ingatlanokat keresnek az érdeklődők?
Fontos azonban, hogy a kínálat csak részben fedi le az érdeklődők által meghatározott paramétereket. A többség ugyanis továbbra is 1,5 millió forintos négyzetméterár és 100 millió forintos hirdetési ár alatti lakást keres. Ám ennek, azaz a kedvezményes hitel előírásainak, a budapesti eladó ingatlanok 42, míg országszerte 72 százaléka felel meg.
A zenga.hu adataiból az is látszik, hogy jelenleg nincs nagy különbség abban a tekintetben, hogy milyen állapotú ingatlanokat (felújítandó, átlagos, felújított, újszerű) keresnek, szemben a tavalyi tapasztalatokkal, amikor inkább az újszerű lakásokat és házakat keresték.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Inkább saját célra keresnek ingatlant
Nagy különbség van a lakások méretében is: a tavalyi év első harmadában a kisebb, befektetési célra vásárolt ingatlanok voltak kelendőbbek, idén viszont feltehetően saját célra, nagyobb alapterületű ingatlanokra keresnek a potenciális vevők.
Most a 80-100 négyzetméter közötti lakóingatlanoknál áll legmagasabban az ingatlanérdeklődési mutató. Ebben a méretkategóriában 41 százalékkal érdeklődnek többen, mint az Otthon Start program bejelentése előtt, míg a legkisebb, 40 négyzetméter alatti lakásoknál csak 16 százalékos a növekedés.
“Ennek magyarázata lehet, hogy a program nagyobb hatással volt a vidéki ingatlanpiacra, ahol a kínálat nagyobb része felel meg a program feltételeinek, és ahol az ingatlanok átlagos alapterülete is nagyobb, mint Budapesten. Emellett saját használatra a többség eleve valamivel nagyobb életteret szeretne magának” - véli Futó Péter.
Ami az év további részét illeti, az Otthon Start program hatása várhatóan a következő hónapokban is kitart, így egyre többen dönthetnek a vásárlás mellett azok közül is, akik eddig csak nézelődtek. Ezt erősítheti, ha újabb ingatlanfejlesztések indulnak a program feltételeinek megfelelően.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







