9 °C Budapest
Szingapúr, 2025. július 13.Tiba Panna (j) és a japán Szekine Szaja a női vízilabdatorna csoportkörének 2. fordulójában játszott Magyarország - Japán mérkőzésen a szingapúri vizes világbajnokságon az OCBC Aquatic Centre-ben 2025. júli

Hatalmas változás készülhet a jövő évi olimpiára: nagyban érinti a magyar sportolókat, ebből mi lesz?

MTI
2025. november 13. 16:42

Az előző olimpiákétól eltérő lesz, ám még nem végleges a formája a 2028-as Los Angeles-i ötkarikás játékok férfi és női vízilabda-tornájának.

A magyar szövetség csütörtöki tájékoztatása rámutatott: a korábbi játékoktól eltérően a vízilabdázók és a műúszók egy - a Long Beachen felállított - medencén osztoznak majd. A nők is immár 12 csapattal szerepelnek a játékokon - a labdajátékok között utolsóként elérve a nemek közötti azonos létszámot -, az eddig a férfiaknál megszokott két hatos csoportos rendszer azonban nem jöhetett szóba, az ugyanis kétszer öt játéknapot jelent az első szakaszban, márpedig Los Angelesben az eddigi 16 helyett csak 11 játéknappal lehet gazdálkodni. Így három négyes csoportba sorsolják a nemzeti csapatokat, az első körben kétszer három fordulóra kerül sor, ráadásul a vízilabdázók - a futballhoz hasonlóan - már a megnyitó előtt két nappal, július 12-én elkezdik a mérkőzéseket.

A megnyitó napján, július 14-én biztonsági okokból egyáltalán nincsenek olimpiai versenyek, így az első forduló után a férfiaknak és a nőknek is két pihenőnapjuk lesz. Az egyenes kieséses szakaszt megnyitó negyeddöntők párosításának kialakításáról Molnár Tamás, a nemzetközi szövetség (World Aquatics) vízilabda-bizottságának vezetője elárulta: több elképzelést is vizsgáltak és még nincs végleges döntés. "Volt szó helyszíni vaksorsolásról is, ugyanakkor a legfrissebb verzió valamiféle erősorrend felállításával oldaná meg a különleges helyzetet" - áll a közleményben.

Azaz a három első mellé a legjobb másodikat kiemelnék, és még közöttük is rangsorolnának, ebben nem csupán a csoportban elért eredmények, de az előző évek is számítanának, a formálódó világranglisták leginkább. Így nem kerülne sor sorsolásra, hanem meghatározott kritériumok alapján alakulna ki a nyolc csapat erősorrendje, és ennek alapján 1-8, 2-7, 3-6, 4-5 leosztásban rendeznék a negyeddöntőket és aztán az elődöntőket is (1-8 győztese a 4-5 győztese ellen, illetve 2-7 és 3-6).

KATTINTS a friss sporthírekért, élő eredményekért a Sportonlinera!

A kevesebb játéknap miatt több más csapatsporthoz hasonlóan nem lesznek mérkőzések az 5-8. helyért, a negyeddöntők veszteseit valószínűleg hasonló alapon sorolják be, ahogy a negyeddöntők előtti erősorrendet is megállapították. Emellett a nőknek a negyeddöntők és az elődöntők, a férfiaknak pedig az elődöntők és az éremcsaták között nem lesz pihenőnapjuk.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Ez azt is jelenti, hogy a férfi és női elődöntőket egy napon rendezik: július 21-én délelőtt a férfiak, délután a nők csatáznak a finálékért. A női vízilabda 2000-ben mutatkozott be az olimpiai programban, azóta első ízben zárulnak majd a nők döntőjével a vízilabdás küzdelmek: ők július 23-án, a férfiak egy nappal korábban mérkőznek meg az aranyért.

címlapkép: Koszticsák Szilárd, MTI/MTVA 

Jelentem Mégsem
1 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Serif
2 hónapja
Jövőre ugyan nem lesz olimpia, ahogy a címben szerepel, de amit a 2028-ban esedékes ötkarikás játékokra megálmodtak, azt tényleg lehet akár „hatalmas változásként” kategorizálni! Ugyanakkor viszont... Sajnálatosan jellemző a kialakult helyzet a számunkra oly kedves és fontos pólóban, amelyekben - mind a férfiaknál, mind a nőknél - mindig adott számunkra az éremesély! Senki nem tud semmit, miközben alig több, mint 2 és fél év múlva már vízbe kell szállni Long Beachen... De majd csak lesz valahogy... Mindig mondtam, hogy nagy mázli a világsportágnak számító úszás nemzetközi szervezetéhez tartozni (székhelye Budapest, de erre felesleges különösebben büszkének lennünk!), mert ha nem így volna, akkor már azt is feledjük, hogy egykor világverőek voltunk a medencében!
0
0
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 5. csütörtök
Ágota, Ingrid
6. hét
Február 5.
Nutella Nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. február 5. 15:32