A félrediagnosztizálás miatt a felépülés elhúzódik, és hónapokkal később sem teljes az állapota, de még nem adta fel.
Erling Haaland történelmi teljesítménnyel vezette Norvégiát a 2026-os világbajnokságra, miután nyolc selejtező mérkőzésen 16 gólt szerzett, ezzel kontinensek között is a legtöbb találatot jegyző játékos lett a kvalifikációs sorozatban - írja a BBC.
A 25 éves Manchester City-csatár minden selejtező mérkőzésen betalált, és vasárnap két góllal járult hozzá Norvégia világbajnoki részvételéhez. "Boldog vagyok, de inkább megkönnyebbült. Nagy a nyomás, érzem is, de élvezem" - nyilatkozta Haaland a TV2-nek a mérkőzés után.
Norvégia mindössze negyedik alkalommal jutott ki világbajnokságra, és ez lesz az első nagy tornájuk a 2000-es Európa-bajnokság óta. A skandináv ország korábban az 1938-as, 1994-es és 1998-as világbajnokságon szerepelt.
Haaland gólrekordja a válogatottban egyszerűen elképesztő: 48 mérkőzésen 55 gólt szerzett. Ő mindössze a hatodik játékos a futballtörténelemben, és az első 53 év óta, aki 50 gólt szerzett kevesebb mint 50 válogatott mérkőzésen. A norvég válogatott korábbi gólrekordját Jorgen Juve tartotta 33 találattal, ezt a rekordot 90 éven át nem döntötte meg senki.
A mostani selejtezősorozatban Haaland 16 gólt szerzett nyolc mérkőzésen, emellett két gólpasszt is kiosztott. Ez kétszer annyi gól, mint amennyit bárki más szerzett Európában. Több mint egy év telt el azóta, hogy utoljára nem talált be egy válogatott mérkőzésen.
A norvég sikerhez azonban nem csak Haaland járult hozzá: Martin Odegaard csapatkapitány, az Arsenal 26 éves középpályása hét gólpasszal az európai selejtezők legjobb előkészítője lett. Odegaard 15 éves kora óta szerepel a válogatottban, eddig 67 alkalommal lépett pályára címeres mezben.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
"Norvégia soha nem fogja megnyerni a világbajnokságot, de a kvalifikáció olyan, mintha egy nagy nemzet nyerné meg a tornát. Ez lenne a legnagyobb ünnep valaha, hihetetlen jelenetek lennének Oslóban" - nyilatkozta korábban Lars Sivertsen norvég újságíró.
Haaland édesapja, Alf Inge az 1994-es világbajnokságon szerepelt Norvégiával. Erling korábban elmondta, hogy egyik nagy karriercélja, hogy túlszárnyalja édesapját. Míg Alfie soha nem nyert trófeát klubcsapataival, Erling már a Manchester Cityvel triplázott, emellett Ausztriában és Németországban is nyert bajnoki címeket.
Haaland világbajnoki szereplésével egyóttal azt is elkerüli, hogy felkerüljön azon nagy játékosok listájára, akik soha nem játszottak világbajnokságon: ilyen például George Weah, George Best vagy Alfredo di Stefano.
Irtózatos botrány az NFL-ben: nyakig benne van az Epstein-ügyben egy csapattulajdonos, most mi lesz?
Steve Tischnek, a New York Giants amerikaifutball-csapat társtulajdonosának a neve számos, az Igazságügyi Minisztérium által pénteken nyilvánosságra hozott iratban szerepel.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában








