Robert Kraft, a New England Patriots tulajdonosa – korábbi vezetőedzőjéhez, Bill Belichickhez hasonlóan – nem került be a Pro Football Hall of Fame idei évfolyamába.
Heteken belül eleshet milliós fizetésétől Milák Kristóf: van baj a sportoló körül, minden egy irányba mutat
A Honvéd klubelnöke, Gergely István szerint véges a türelem a 16 hónapja nem edző Milák Kristóf olimpiai bajnok úszóval szemben, akinek decemberi határidőt szabtak az edzések újrakezdésére, különben szerződésbontás és pénzügyi következmények várhatnak rá - közölte az Index.
A kétszeres olimpiai bajnok Milák Kristóf 2023 augusztusa óta nem végez uszodai edzéseket. A 25 éves klasszis, aki párizsi aranyérme óta nem volt vízben, most ultimátumot kapott munkáltatójától, a Budapesti Honvédtól: december közepéig vissza kell térnie a medencébe, ellenkező esetben megszüntethetik szerződését és leállíthatják fizetésének folyósítását.
Gergely István, a Honvéd ügyvezető elnöke megerősítette a helyzet komolyságát.
Tény és való, hogy Kristóf nem úszik, nem végez uszodai edzéseket, csak Zala Györggyel kondizik. És az is igaz, hogy az óra ketyeg, fogy az idő és a türelmünk, a végtelenségig nem lehet folytatni ezt a húzd meg, ereszd meg nevű játékot. Még mindig hiszek abban, hogy Kristóf visszatér a medencébe, de a hit nem elég, munka is kellene
- fogalmazott az elnök.
Milák cégének, az Athlete & Marketing Kft.-nek a nettó árbevétele 2023-ban 31,7 millió, 2024-ben pedig 78,1 millió forint volt. Emellett a párizsi olimpián elért eredményeiért összesen 94,27 millió forint adómentes jutalomban részesült. Erről itt írtunk:
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A háromszoros világbajnok és nyolcszoros Európa-bajnok úszó az elmúlt időszakban három világbajnokságot is kihagyott, és nem indult sem a közelmúltban rendezett lublini rövid pályás Európa-bajnokságon, sem a budapesti rövid pályás világbajnokságon.
A Honvédtól kapott fizetésén túl veszélybe kerülhet Milák havi mintegy ötszázezer forintos Gerevich Aladár-sportösztöndíja is. A hírek szerint a Magyar Úszószövetség sportolói bizottságának vezetői – Rasovszky Kristóf és Illés Fanni – kezdeményezték az ösztöndíj megvonását az inaktivitás miatt. A szövetség álláspontja szerint ha a Honvéd felfüggeszti Milák fizetésének folyósítását, a MÚSZ is javasolni fogja a sportállamtitkárságnak az ösztöndíj megszüntetését.
címlapkép: Kovács Tamás, MTI/MTVA
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







