A Chelsea Football Club otthona, a Stamford Bridge a londoni Chelsea-ben található. A stadion légi felvételen látható, amelyen a lelátó és a pálya látható.

Amikor minden klappol: ódákat zeng a Chelsea menedzsere csapatáról

2025. december 17. 16:43

Enzo Maresca, a Chelsea vezetőedzője néhány nappal azután, hogy a klubnál töltött "legrosszabb 48 órájáról" beszélt, most már azt hangsúlyozza: boldog a csapatnál, és egyre szorosabban kötődik a játékosaihoz - közölte a BBC.

A Kékek jelenleg a Premier League negyedik helyén állnak, kedden pedig bejutottak a Ligakupa elődöntőjébe, miután idegenben legyőzték a harmadosztályú Cardiffot. Ezt és az előző, Everton elleni bajnoki sikert azonban beárnyékolta Maresca szombati nyilatkozata: a menedzser akkor azt mondta, a mérkőzést megelőző két nap volt a legrosszabb időszak, amióta a klubnál dolgozik, mert úgy érezte, nem kapott megfelelő támogatást.

A Cardiff elleni győzelemhez a csereként beálló Pedro Neto és Alejandro Garnacho gólja kellett. A találkozó után az olasz szakember már visszafogottabban és árnyaltabban fogalmazott.

Többször elmondtam, hogy a szurkolók mindig mellettünk álltak. Természetes, hogy – ahogy a világon minden drukker – ők sem boldogok, ha nem nyerünk, ez teljesen normális. De összességében a szurkolók végig kitartottak mellettünk. Az ilyen meccseken szeretem meg még jobban a játékosaimat, mert ezek a találkozók nagyon veszélyesek, és nagyon könnyű rajtuk megcsúszni

- fogalmazott az edző.

Anglia
Piaci érték: 1 180M €
Edző: Enzo Maresca
Jelenlegi helyezés: #4
English Premier League helyezése
#
CSAPAT
M
GY
D
V
RG
KG
GK
P
3.
Aston Villa
16
10
3
3
25
17
8
33
4.
Chelsea
16
8
4
4
27
15
12
28
5.
Crystal Palace
16
7
5
4
20
15
5
26
Adatlap létrehozva: 2025.12.17.

Az edző, aki 2024 júniusában vette át a csapat irányítását, 18 hónap alatt három elődöntőbe vezette a Kékeket, és idén velük nyerte meg a Klubvilágbajnokságot, valamint a Konferencialigát is. A szezon során többször kritizálták a rotációs politikáját, miközben sérülésekkel és eltiltásokkal is meg kellett küzdenie: a csapat sztárja, Cole Palmer a szezon nagy részét kihagyta, Moises Caicedo pedig hárommeccses eltiltását tölti, emellett térdsérüléssel is bajlódik.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Most arra kell koncentrálnunk, hogy bejutottunk az elődöntőbe. A szurkolók támogatása végig megvolt. Jó irányba haladunk, és mindent, amit teszek, azért teszek, mert a legjobbat akarom mindenkinek

– zárta gondolatait a Chelsea menedzsere.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 26. csütörtök
Edina
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
RETAIL DAY 2026
Mi a túlélés – és a profit – valódi titka? A legkisebb webshopoktól az üzletláncokig mindenki választ kap.
Kihagyom