A Ferencváros labdarúgócsapata 4-0-s vereséget szenvedett szerdán a Braga vendégeként az Európa-liga nyolcaddöntőjének visszavágóján.
Megelégelték a diósgyőri szurkolók a nihilt: komolyat léptek az ultrák, mindenkit csatlakozni hívnak
A diósgyőri szurkolók határozatlan időre bojkottálják a csapat hazai és idegenbeli mérkőzéseit, miután a klubvezetés elutasította Vladimir Radenkovics vezetőedző és több klubvezető menesztésére irányuló követelésüket.
A diósgyőri futballcsapat szervezett szurkolói csoportjai pénteken, a közösségi médiában jelentették be döntésüket, miután eredménytelenül zárultak a klubvezetéssel folytatott tárgyalásai, és a petícióban megfogalmazott követeléseiket is visszautasították. Az ultrák szerint a jelenlegi szakmai vezetés mellett egyre reálisabb veszély az élvonalból való kiesés, ezért ultimátumban követelték a változtatásokat.
A szurkolók korábban egyértelmű feltételeket szabtak: ha a klub továbbra is számít a lelátók támogatására, akkor azonnali hatállyal meg kell válnia Vladimir Radenkovics vezetőedzőtől és a szakmai stáb több tagjától. A klubvezetés azonban kitart a jelenlegi felállás mellett, ami a drukkerek radikális lépéséhez vezetett.
Mint ahogyan azt jeleztük a petíciónkban: amennyiben Radenkovics és stábja marad a helyén, úgy az Ultras Diósgyőr és a Szervezett Szurkolói Csoportok tagjai távol tartják magukat a hazai és idegenbeli mérkőzésektől
– fogalmazták közleményükben a szurkolók. Hozzátették, hogy a klub pénteki hivatalos állásfoglalása, amely megerősítette a szakmai stáb pozícióját, végleg megpecsételte a bojkott sorsát.
A szurkolók hangsúlyozzák, hogy akciójuk nem jelenti a véleménynyilvánítás teljes felfüggesztését. Továbbra is hangot adnak követeléseiknek mindaddig, amíg a klubvezetés nem hoz számukra elfogadható döntéseket. A drukkerek minden diósgyőri érzelmű szimpatizánst arra kérnek, hogy csatlakozzanak a bojkotthoz.
Csak az egységes kiállásnak van ereje. Ezért felkérünk minden diósgyőri érzelmű szurkolót, aki egyetért a Szervezett Diósgyőri Szurkolói Csoportok véleményével, hogy álljatok mellénk, tartsátok a bojkottot, és kényszerítsük ki közösen a változást!
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
– zárul a felhívás.
A szurkolók szerint a mostani lépés nem a klub ellen irányul, hanem éppen azért, hogy kikényszerítsék a szakmai munka színvonalának emelését és az eredményesség javulását. A bojkott időtartamát nem határozták meg, annak lezárását a klubvezetés reakciójától teszik függővé.
A miskolci csapatot egyébként valóban komolyan fenegeti a kiesés: a klub a bajnokság tizedik, még éppen bentmaradó helyen tölti a téli szünetet, azonban csak vékony, négy pontos előnyük van a már a vonal alatt, 11. helyen álló Nyíregyházával szemben. Január végén, az NB I tavaszi nyitányakor egy keleti rangadó, a debreceni vendégjáték várja őket - úgy tűnik, hogy a fanatikusok nélkül.
címlapkép: Bodnár Boglárka, MTI/MTVA
BL-döntő Budapest 2026: itt van minden infó, jegyárak, kezdési időpont a Bajnokok Ligája fináléjáról
Ebben a cikkben minden fontos tudnivalót összeszedtünk: mikor lesz a meccs, melyik stadionban, mennyibe kerülnek a jegyek? Tudj meg mindent nálunk!
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában













