Luis Rubiales, a Spanyol Labdarúgó Szövetség (RFEF) korábbi, kegyvesztett elnökére tojásokat dobtak új könyvének madridi bemutatóján.
Péntekig még egészen biztosan kitart a kánikula, ám a hétvégén sem lesz okuk panaszra a nyár szerelmeseinek: napos időre számíthatunk záporokkal, de csak pár fokot esik vissza a hőmérséklet - a strandolást nem veszélyezteti semmi. Nem árt azonban tisztában lenni azzal, hogy a tiltott helyen fürdőzés szabályai nem változtak, továbbra is súlyos büntetéseket von maga után.
Szerdán és csütörtökön még folytatódik a hőség, akár 39 fok is lehet az ország egyes részein az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzései szerint. A tartós kánikula sokakat vízpartra csal, érdemes azonban tisztában lenni az érvényben lévő szabályozással, hiszen nem szabad mindenhol fürdeni, ahol természetes vizet találunk.
Aki tiltott helyen csobban, az szabálysértést követ el. A 46/2001. (XII. 27.) BM rendelet rendelkezik a szabad vízen való tartózkodás alapvető szabályairól. E szerint
helyszíni bírságot kiszabhat rendőr, közterület-felügyelő, a természetvédelmi őr, és még a halászati őr is, ennek mértéke 5 és 50 ezer forint között bármennyi lehet. Viszont ha hat hónapon belül ismét elkapnak minket, hogy a tilosban fürdünk, akkor 70 ezer forintra is megbüntethetnek. Ám ha fel is jelentik a szabálysértőt, akkor akár 150 ezer forintra is megbüntethetik.
A járvány árnyékában a Nemzeti Népegészségügyi Központ a természetes fürdőhelyek üzemeltetéséről és ellenőrzéséről szóló tájékoztatást tett közzé, mely májusban frissült, és az európai uniós és hazai vonatkozó jogszabályok, a nemzetközi szervezetek (WHO, CDC) ajánlásai és a rendelkezésre álló tudományos bizonyítékok alapján készült. Célja a biztonságos fürdőzés elősegítése a természetes fürdővizekben a járvány ideje alatt.
A veszélyhelyzet ideje alatt az ország egész területén üzemelhetnek a természetes fürdőhelyek, amennyiben megfelelnek a Korm. rendelet előírásainak, a kormányhivatal döntött a fürdővíz fürdési célú használatának engedélyezéséről, meghatározta a fürdési idény hosszát és a mintavételi ütemtervet és a fürdési idény előtti vízmintavétel eredménye megfelelő.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
- áll a tájékoztatásban. Valamint felhívják a figyelmet, hogy továbbra sem engedélyezett a fürdőzés a szabad vízen való tartózkodás alapvető szabályairól szóló rendelet alapján
- balesetveszélyes helyszíneken (pl. hajóútban, hidak, kikötők, kompátkelők, vízkivételi mű 100 m-es körzetében),
- egészségre ártalmas vagy fürdési tilalom alatt álló vizekben,
- határvizekben vagy a városok belterületén levő szabadvizekben, a kijelölt fürdőhelyek kivételével.
A fürdőzés csak kijelölt fürdőhelyen és a fürdővíz használatának engedélyezését követően ajánlott. A nem kijelölt fürdőhelyek mind balesetveszély, mind fertőzésveszély szempontjából nagyobb kockázatot jelentenek. Nincsenek kialakítva a fürdőzés higiénés feltételei és nem végeznek vízminőség vizsgálatot sem, így még információnk sem lehet arról, ha a víz ártalmas az egészségre.
Döntött a parlament: betiltják a 16 év alattiak közösségi média használatát, hatalmas a felháborodás
Ausztrália december 10-től betiltja a 16 év alattiak közösségi média használatát, amire a platformok már készülnek.
-
Legendák a polcokon: vasárnapig akár közel féláron kaphatók a Lidl vásárlók legkedveltebb termékei
A friss vajas croissant és a Milbona kávés tejitalt november 16. vasárnapig jelentős kedvezménnyel lehet megvásárolni.
-
Nyakunkon a Black Friday, egyszer használatos bankkártyával lehet a legbiztonságosabb az online fizetés
A Gránit Bank ügyfélkörének digitális affinitását jelzi, hogy körükben az egyszer használatos kártya (EHK) használata még magasabb, az ügyfelek harmada él ezzel a lehetőséggel.
-
Három bankot is felvásárolt, most már a tőzsdére lépne a magyar közösségi bank
A Pénzcentrum Fáy Zsoltot, a MagNetbank elnökét az elmúlt évek akvizícióiról, a növekedési tervekről, közösségi bankolásról, de a permakultúrális gazdálkodásról is kérdezte.
-
4000 műtétre készülnek: nagy dobás ez a magyar magánkórháztól
A Dr. Rose Magánkórház a meglévő fekvőbetegosztályt 1500 négyzetméterrel, 2 műtővel és 22 betegszobával növelte.
-
Mától újra rendelhető a Lidl és a Tisza cipő egyedi sneakere - Sietni kell, csak 1 hétig elérhető
Az előrendelés most is kizárólag a Lidl Plus alkalmazás Click&Pick funkcióján keresztül lesz elérhető.








