Mikel Arteta nevetve utasította vissza Paul Scholes kritikáját, amely szerint az Arsenal lenne a Premier League történetének legunalmasabb bajnokcsapata.
Új köntösbe öltöztetett régi kedvenccel, a Retro borítékos sorsjeggyel bővíti termékkínálatát a Szerencsejáték Zrt. A nosztalgikus hangulatú sorsjegy július 9-től kapható az értékesítőhelyeken. A nemzeti lottótársaság 30 éves jubileuma alkalmából a főnyeremény értéke 30 millió forint, amely egyúttal a legmagasabb az 500 forintos sorsjegy-árkategóriában.
A Retro borítékos sorsjegy a megjelenésében is a múltat idézi: kis méretű, perforáció mentén nyitható és az egykori borítékos sorsjegyre emlékezetető rózsaszín és kék kivitelben került forgalomba. A nyeremény eléréséhez mindössze a kaparófelület alatti „NYERT” felirat megtalálása szükséges. A 30-as szám – a főnyeremény összegén felül – további fontos szerepet kapott; amennyiben a nyertes sorsjegyen a játékos egy „30X” szimbólumot is talál, akkor a nyereményét megharmincszorozza.
A Retro borítékos sorsjegy júliusi indulását online kvantitatív piackutatás előzte meg, amelyből kiderült, hogy a megkérdezett játékosok háromnegyedének kifejezetten tetszik a borítékos sorsjegy bevezetésének ötlete, és szívesen játszanának vele.
Az eredeti borítékos sorjegyeket ma már a hazai szerencsejáték történetének relikviáiként tartják számon, ennélfogva a gyűjtőknél kifejezetten jelentős értéket képvisel egy-egy régi, jó állapotban lévő darab. A rajongás nem véletlen, hiszen a sorsjátékok története egészen 1967-ig nyúlik vissza, ekkor vezette be a Sportfogadási és Lottóigazgatóság a borítékos sorsjegyet. Az első, gyűrűzárral ellátott sorsjegyet, az Olimpia borítékos sorsjegyet, azért bocsátották ki, hogy ennek bevételével tudják finanszírozni a magyar csapat részvételét az 1968-as mexikói olimpián. A sport ilyen formában történő támogatása végül meghozta az eredményét, hiszen a magyar csapat 10 arany, 10 ezüst és 12 bronzéremmel az éremtáblázat 4. helyén végzett, amely az addigi második legeredményesebb hazai szereplésnek számított a nyári olimpiák történetében.
A sorsjegyek a későbbiekben is gyakorta töltöttek be kiemelkedő szerepet egy-egy társadalmilag fontos cél érdekében, így például középületek, lakóházak újjáépítésekor, vagy éppen a rászorulók és betegek támogatásakor. A rendszerváltás évei a borítékos sorsjegy történetében is fordulópontot hoztak. Az 1989-ben kiadott 20 forintos szuper sorsjegyből 30 millió darab került az árusokhoz, viszont az 1990-ben útjára indított 10 forintos borítékos sorsjegy gyártását már leállították. Az OTP Sportfogadási és Lottóigazgatóság jogutódja, a Szerencsejáték Rt. 1991 tavaszán megjelent első borítékos sorsjegyéből - 20 forintos áron - 50 millió darabot nyomtak. Nyomába 1992-től a kaparós sorsjegy több mint 170-féle változata lépett.
A sorsjegyek társadalmi hasznossága a bevezetése óta eltelt 54 év után még mindig jelen van: a Szerencsejáték Zrt. ez idő alatt számos sorsjeggyel támogatott egy-egy közhasznú szervezetet, alapítványt. Immáron hagyomány, hogy minden évben elérhetővé teszi játékosai számára limitált kiadású karácsonyi sorsjegyeit, a Kiskarácsony és Nagykarácsony sorsjegyeket, és az ezekből befolyt összeg egy részét olyan befogadó játszóterek tervezésére és létrehozására fordítják, ahol a fogyatékossággal élő és ép gyermekek a közös élményeken keresztül válhatnak elfogadó, nyitott felnőttekké.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A játéktípus népszerűségét jól mutatja, hogy tavaly a sorsjegy üzletág jelentős mértékben járult hozzá a Szerencsejáték Zrt. rekordbevételéhez, amely a lottótársaság teljes árbevételének 22 százalékát tette ki.
Megtalálták a lottónyertest, aki 1 milliárdot kaszált: minden pénzét ebbe fektette, csúnya vége lett
Egy 80 éves brit lottónyertes, aki 2010-ben 2,4 millió fontot nyert, hatalmas drogbirodalmat épített ki ebből.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







