A pedagógusok idei 10 százalékos béremelésének fedezetét rosszul számolták ki központilag?
Ezt minden kutyásnak tudnia kell: rengetegen élnek az ingyenes lehetőséggel Magyarországon
Már csaknem 2600-an regisztráltak a felelős állattartást támogató gazdijogsi képzésre - mondta a program hétfői sajtótájékoztatóján Bognár Lajos, az Agrárminisztérium (AM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára, országos főállatorvos.
Közölte, hogy a gazdijogsi jelenléti képzései szinte azonnal beteltek, honlapját pedig naponta legalább ezren keresik föl. A kutyatartás ősi múltra tekint vissza, de nemcsak önzetlenséget és szeretetet feltételez, hanem sok évre szóló elkötelezettséget is jelent - indokolta a program létrehozását a főállatorvos. Az állatoknak szükségük van védelemre, és ennek része a felelős állattartói magatartás is - tette hozzá.
A Nemzeti állatvédelmi program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos szerint a gazdijogsi népszerűsége azt igazolja, hogy Magyarországon sokakat érdekel a felelős állattartás, amelyre már gyerekkorban el lehet kezdeni a felkészülést. Ovádi Péter szerint a program képzései hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az állatvédelem területén Magyarország 5 éven belül Európa élmezőnyébe kerüljön.
Az Állatorvostudományi Egyetem (ÁTE) rektora szerint a belföldi állatvédelem sokat lépett előre az idén, hiszen az év elején megalakult az intézmény Állatvédelmi Jogi, Elemző- és Módszertani Központja (ÁTE Állatvédelmi Központ), októberben pedig az egyetem mellett 14 szervezet aláírásával létrejött az Állatvédelmi kódex. Sótonyi Péter a gazdijogsi programot is fontos fejleménynek tekinti, mivel Magyarországon - mint mondta - csaknem 3 millió kutya él, és sokan szeretnének tudatos kutyatartókká válni.
A felelősségvállalás mást jelent a társállatok esetében, mint a haszonállatoknál, az ismeretátadást pedig különösen indokolttá teszi, hogy a városok terjeszkedésével egyre kevesebben nőnek föl állatok között, nem ismervén meg az állatok alapvető szükségleteit sem - tette hozzá a rektor.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Kérdésre válaszolva közölte azt is, hogy a gazdijogsi-képzéseket idővel más állatokra is kiterjeszthetik, ám egyelőre a kutyatartók érdeklődésére számítanak, a jelenléti oktatásokat pedig jövőre is folytatják. A gazdijogsi.hu oldalon olvasható tájékoztatás szerint az állattartók felelőssége, hogy a kutyájukról megfelelően gondoskodjanak, és ezzel ne okozzanak kellemetlenséget másoknak. A gazdijogsi program tananyagát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal állította össze. A jelenléti oktatás az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Központjának segítségével jött létre, de az anatómiai-élettani ismereteket, a kutya viselkedését és a jogszabályokat is felölelő tananyagot online képzésben is el lehet sajátítani.
Megtalálták a lottónyertest, aki 1 milliárdot kaszált: minden pénzét ebbe fektette, csúnya vége lett
Egy 80 éves brit lottónyertes, aki 2010-ben 2,4 millió fontot nyert, hatalmas drogbirodalmat épített ki ebből.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







