Hétfőn indul az új elektromos buszok próbajárata Budapesten, a járművek a tervezettnél korábban, már december elejétől forgalomba is állhatnak.
Iroda- és parkolóház épülhet a Barba Negra helyére. Az előzetes hatósági eljárások már elindultak, a tervek szerint hétemeletes irodaházat a Duna felőli oldalon építik fel, benne nagyméretű, egyterű irodákkal és étteremmel, a közel 500 férőhelyes parkolóházat pedig a hídlehajtó kanyarulatához tervezik.
Iroda- és parkolóház épülhet az egyik ikonikus budapesti szórakozóhely, a Barba Negra helyén, a Rákóczi hídnál. A beruházás megvalósulásával a szórakozóhely megszűnik – írja a Blikk. Az előzetes vizsgálati dokumentációban részletesen írnak a projektről: a tervek szerint a hétemeletes irodaházat a Duna felőli oldalon építik fel, a közel 500 férőhelyes parkolóházat pedig a hídlehajtó kanyarulatához tervezik.
Mint a lap írja, a Pest Megyei Kormányhivatal a napokban indította meg az építtető Budai Zöldsarok Kft. kérelmére a beruházásra vonatkozó környezetvédelmi hatósági eljárást, ehhez kapcsolódóan készült el az előzetes vizsgálati dokumentáció is.
A területen jelenleg is működik a népszerű szórakozóhely, színpadokkal, kiszolgáló épületekkel, amelyek mindegyike ideiglenes, acélvázas, sátor- és pavilonjellegű, valamint konténerépítmény, így a bontási munkálatok nem lesznek jelentősek
– áll a dokumentációban, tehát ez alapján is 100 százalék, hogy a Barba Negra a jelenlegi helyszínen megszűnik.
Döntött a parlament: betiltják a 16 év alattiak közösségi média használatát, hatalmas a felháborodás
Ausztrália december 10-től betiltja a 16 év alattiak közösségi média használatát, amire a platformok már készülnek.
-
Legendák a polcokon: vasárnapig akár közel féláron kaphatók a Lidl vásárlók legkedveltebb termékei
A friss vajas croissant és a Milbona kávés tejitalt november 16. vasárnapig jelentős kedvezménnyel lehet megvásárolni.
-
Nyakunkon a Black Friday, egyszer használatos bankkártyával lehet a legbiztonságosabb az online fizetés
A Gránit Bank ügyfélkörének digitális affinitását jelzi, hogy körükben az egyszer használatos kártya (EHK) használata még magasabb, az ügyfelek harmada él ezzel a lehetőséggel.
-
Három bankot is felvásárolt, most már a tőzsdére lépne a magyar közösségi bank
A Pénzcentrum Fáy Zsoltot, a MagNetbank elnökét az elmúlt évek akvizícióiról, a növekedési tervekről, közösségi bankolásról, de a permakultúrális gazdálkodásról is kérdezte.
-
4000 műtétre készülnek: nagy dobás ez a magyar magánkórháztól
A Dr. Rose Magánkórház a meglévő fekvőbetegosztályt 1500 négyzetméterrel, 2 műtővel és 22 betegszobával növelte.
-
Mától újra rendelhető a Lidl és a Tisza cipő egyedi sneakere - Sietni kell, csak 1 hétig elérhető
Az előrendelés most is kizárólag a Lidl Plus alkalmazás Click&Pick funkcióján keresztül lesz elérhető.








