Az Európai Unióban és Magyarországon is ismét csökkent a határozott idejű szerződéssel foglalkoztatottak aránya.
Fodor Zsóka egyike azoknak, akiket a katás adózás megszüntetése érintett. Most pedig több száz társával együtt keresi a megoldást.
Nemrég töltötte be a nyolcvanat Fodor Zsóka, aki az örvényesi strandon mesélt arról, hogy hogyan érinti őt a KATA megszüntetése, és mik a tervei a jövőre nézve. A Barátok közt színésznője szerint fontos, hogy az embernek mindig legyenek tervei, még ennyi idősen is.
Azt viszont nem tudja, hogy most, a KATA megszűnésével hogyan fog adózni. Márpedig valamit ki kell találnia, hiszen már most tele van a színésznő naptára a következő évadra.
Az embernek mindig legyenek tervei, mert az élteti. Attól fog engem az egész ország ünnepelni 81 éves koromban is, és tovább. Egyelőre gondolkozom még, hogy hogy fogok adózni, több százezer társammal együtt. De megtaláljuk a megoldást, én ebben biztos vagyok. Egy a lényeg: hívjanak, szeressenek, színpadon legyünk édes Oszvald Marikámmal és az én Vili bácsimmal
– fogalmazott Fodor Zsóka a Mokka videójában, a híres sorozatára utalva. Egyébként a 80 éves színésznő egy percig se unatkozik: egy telekocsis kirándulás alatt megismerkedett egy Svédországban élő hölggyel, aki meg is hívta látogatóba magához. Sajnos a pandémia közbeszólt, pedig már a repülőjegye is meg volt a színésznőnek, aki a Balaton partján készül a következő színházi évadra.
Tovább dagad a BAFTA-gála botránya: lemondott egy zsűritag - nem érdekli az indok, rasszizmust kiált
Külön kritikát kapott a BBC, amely az élő esemény után két órával sugározta a felvételt, a bekiabálást mégsem vágta ki, és semmilyen figyelmeztetést nem fűzött...
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







