A magyar Külügyminisztérium egymást követő figyelmeztetései jól mutatják, milyen hirtelen tudnak eszkalálódni a kartellháborúk.
Mégis, mi folyik a mozipénztáraknál? Erre a két magyar filmre váltanak most a legtöbb jegyet: szabályosan roham indult
A február 19-től 25-ig tartó mozis műsorhéten több mint 47 ezer jegyet váltottak az Itt érzem magam otthon című magyar thrillerre. Az egy héttel korábban debütáló Beléd estem pedig a második a mozis toplistán, 34 ezer jegyet vettek rá az elmúlt héten, összesen pedig már több mint 97 ezernél jár. Ezzel már ötödik hete magyar film vezeti a mozis toplistát: a Magyar menyegző című, szintén magyar film három hétig bitorolta a toplista első helyét, amíg a Beléd estem a múlt héten nem vette át az elsőbbséget. Most pedig Holtai Gábor új filmje került az élre.
Nem túlzás azt állítani, hogy az utóbbi hetekben tarolnak a magyar filmek a mozikban. A Filmforgalmazók Egyesületének heti adatsorai alapján a január 22-én bemutatott Magyar mennyegző már első héten 43 ezer eladott jeggyel nyitott, jelenleg már 157 ezernél tart és az ötödik helyet szerezte meg a toplistán. Egy héttel a Magyar mennyegző után került mozikba Enyedi Ildikó Csendes barát című filmje, mely sorra nyerte a nemzetközi díjakat - az elmúlt héten a 11. legnézettebb film volt, összesen már több mint 36 ezren látták.
A Beléd estem, a legújabb magyar romkom Rujder Vivien és Szabó Kimmel főszereplésével, 62 569 eladott jeggyel nyitott a február 12-től 18-ig tartó mozis műsorhéten és e hét csütörtökön már meghaladta a nézőszám a 97 ezret. Az Itt érzem magam otthon pedig most robbant be a toplista első helyén 47 ezer eladott jeggyel. A filmet Holtai Gábor rendezte és a forgatókönyvet Veres Attila írta, főszerepben pedig Lovas Rozi látható, aki kiemelkedő alakítást nyújt a filmben.
Az Itt érzem magam otthon alaphelyzete, hogy egy nőt váratlanul elrabolnak, a külvilágtól elzárnak és arra kényszerítik, hogy elfogadja: ő egy teljesen másik személy, az őt fogva tartó család "elcsatangolt" tagja. Azonban a film nem egyszerűen a nő pszichodrámájáról és szabadulásáról szól: az őrültnek tűnő család működése leképezi általánosságban az elnyomás és terror természetét.
Mire érdemes még jegyet váltani? Február 19-én debütált A titkosügynök, mely több Oscar-jelölést is kapott, hamarosan kiderülhet, ebből mennyit vált díjra. Február 26-tól játsszák a Ha tudnék, beléd rúgnék című drámát, ami szintén Oscar-jelölt, és már a magyar mozikban is látható a Hamis hangok című cseh film, mely egy lánykórusba frissen bekerülő kamasz történetét követi. A héten egy új, magyar alkotók által fémjelzett film is mozikba került: a Mambo Maternica.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Március 5-én érkezik az újabb Franeinstein-adaptáció A menyasszony!, melynek főszerepét az Oscar-jelölt Jesse Buckley alakítja. Érkezik Paolo Sorrentino legújabb filmje is a mozikba: A kegyelem című film főszereplője egy fiktív olasz köztársasági elnök, akinek a mandátuma lejárata előtt döntenie kell egy fontos törvény beiktatása és kegyelmi kérvény ügyében. (Ez a film nem összetévesztendő a Kegyelem című magyar filmmel, mely szintén tavasszal lesz látható nagyvásznon.)
Március folyamán érkezik még az Halálsíp című kanadai horrorfilm, A Hail Mary-küldetés című sci-fi, és az Agyugrász című robothódos animációs film. Mozikba kerül az Aki bújt 2: Jövök! és A víz kronológiája, Kristen Stewart első nagyjátékfilm-rendezése. Érkezik továbbá az Arco című, szintén Oscar-jelölt francia animációs családi sci-fi.
Tovább dagad a BAFTA-gála botránya: lemondott egy zsűritag - nem érdekli az indok, rasszizmust kiált
Külön kritikát kapott a BBC, amely az élő esemény után két órával sugározta a felvételt, a bekiabálást mégsem vágta ki, és semmilyen figyelmeztetést nem fűzött...
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







