1 °C Budapest
Budapest, 2022. október 27.A ferencvárosi Kristoffer Zachariassen gólt lõ a labdarúgó Európa-liga csoportkörének 5. fordulójában játszott Ferencváros - AS Monaco mérkõzésen a Groupama Arénában 2022. október 27-én.MTI/Illyés Tibor

Óriási pénzt hoz a Fradinak a kupabravúr: ennyit kap a csapat az Európa-ligáért

MTI
2022. október 28. 18:05

A Ferencváros a csoportmeccsek után legközelebb márciusban lép pályára a labdarúgó Európa-ligában, amelyben a csütörtökön este kiharcolt csoportelsőségének köszönhetően kihagyhatja az első kieséses fordulót, erre februárban kerül sor.

A magyar bajnok azzal nyerte meg a H csoportot, hogy az ötödik fordulóban otthon 1-1-es döntetlent játszott az AS Monacóval, míg a Crvena zvezda 2-1-re legyőzte a vendég Trabzonsport.

A kieséses szakasz első körének sorsolását - amelyben tehát az FTC nem lesz érintett, a második helyezettek és a Bajnokok Ligájából átkerülő csoportharmadikok viszont igen - november 7-én tartják, a nyolcaddöntőbe jutásért sorra kerülő párharcok mérkőzéseit pedig február 16-án és 23-án játsszák - az európai szövetség honlapja alapján.

A továbbjutókat február 24-én sorsolják össze a csoportgyőztesekkel, azaz ekkor derül ki, hogy a Ferencváros melyik csapattal találkozik a 16 között. A nyolcaddöntő mérkőzéseit március 9-én és 16-án játsszák.

Az UEFA díjszabása alapján az a csapat, amely bejut az Európa-liga csoportkörébe, 3,63 millió eurót kap, ezen felül a gárda az elmúlt tíz év együtthatója alapján további 924 ezer euróra jogosult - írta az m4sport.hu.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A sorozat döntőjének a Puskás Aréna ad otthont május 31-én. A csoportkör utolsó, hatodik fordulójában a Ferencváros a Trabzonspor vendége lesz jövő csütörtökön.

Címlapkép: Illyés Tibor, MTI/MTVA

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 4. szerda
Ráhel, Csenge
6. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?