A költségvetési egyensúly helyreállításához a GDP arányában mintegy 1-1,5 százalékpontnyi bevételnövelésre vagy kiadáscsökkentésre lenne szükség.
Durván megemeli a jegyárakat 2023-tól a Magyar Országos Horgász Szövetség: a választmányi határozat szerint 20-30 százalék közötti mértékben emelkedhetnek meg a napijegyek árai és az egyéb, adminisztratív költségek. A brutál emelés oka többek között az, hogy a ponty ára egy év alatt 70 százalékkal emelkedett.
Jelentős áremelést szavazott meg a Magyar Országos Horgász Szövetség választmánya a 2023-as évre. A közlemény szerint a Mohosz haszonbérletébe tartozó vizek esetében kötelező érvénnyel, a többi horgászkezelésű vízterületnél ajánlásként kereteket határozott meg az adott díjak halgazdálkodói jogkörben történő emelésére.
Ez a felnőtteknél alapesetben maximum 30 százalékot, a gyermekeknél 20 százalékot jelent. Szintén hasonló, átlagosan 24 százalékos mértékben emelkednek majd a Mohosz országos, a dunai és tiszai összevont területi jegyei is.
Mint hozzátették, e jegyeknél egy új, jelentős nyereményjáték indítása is várható, ahol többek között a szerencsések visszanyerhetik az engedélyek árát, vagy értékes horgászfelszerelésekkel is gazdagodhatnak. A szervezet indoklása szerint a drasztikus emelésre többek között azért volt szükség, mert a legfontosabb horgászhal, egyben a fő telepítendő faj, a ponty őszi beszerzési középára egy év alatt több mint 70 százalékkal emelkedett.
A horgászati célú halgazdálkodás legfőbb költségeleme a haltelepítés, de emellett a halőrzés, a vízpartok fenntartási munkálatai, sőt a személyes jelenlétű horgászati okmányolás is ugyanúgy érintett a haltermelésnél már felsorolt fő költségnemek jelentős és elkerülhetetlen emelkedésében. Az uniós források legalább arányos biztosítása, a felzárkóztatás esélyének célzott állami támogatásokkal történő megteremtése a haltermelés és a horgásztatás esetében kulcsfontosságú igény és kérés a kormányzat felé, de ezen tárgyalásoknak az ismert gazdasági okok miatt most még nincs itt az ideje
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
- írták a közleményben.
Megtalálták a lottónyertest, aki 1 milliárdot kaszált: minden pénzét ebbe fektette, csúnya vége lett
Egy 80 éves brit lottónyertes, aki 2010-ben 2,4 millió fontot nyert, hatalmas drogbirodalmat épített ki ebből.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







