Az európai tapasztalatok szerint a kínai járművek nem bizonyultak olcsóbbnak a nyugati alternatíváknál, engedélyeztetésük pedig hosszadalmas folyamat.
Hiába tartott majdnem telt házas koncertet a Fekete vonat nevű formáció, a hírek szerint feloszlik a zenekar és nem tartják meg a beharangozott májusi bulit sem.
Nagyszabású koncerttel tért vissza 20 év után a magyar zenei életbe a Fekete Vonat nevű formáció. Ám úgy tűnik, kérészéletű volt az összeborulás, hiszen máris sor került a szakításra. Mohamed Fatima jelezte elsőként, hogy valami nem stimmel az elszámolásnál, veszteséges volt a buli, és az énekesnő kommentben azt állította, hogy maguknak a zenészeknek kell fizetniük a telt házas arénás bulit követően.
A Blikk információi szerint azonban egészen más a helyzet, a buli minimális nyereséget hozott. Úgy tudjuk, hogy Fatima és Beat jelentős gázsielőleget kapott, mely meghaladta a konstrukció szerint nekik járó honorárium összegét. Tegnap este aztán L.L. Junior jelezte közösségi oldalán, hogy a meghirdetett parkos koncert nem lesz megtartva:
Ez volt az utolsó közös koncertünk, Köszönjük nektek!
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







