Április végére, európai uniós segítséggel pedig akár hamarabb is újraindulhat a kőolajszállítás a Barátság kőolajvezetéken.
Orosz dróntámadás érte azt a személyvonatot, amely Kárpátaljáról Kelet-Ukrajnába közlekedett: a támadásban legalább öten életüket vesztették. Az ukrán vezetés terrorcselekménynek minősítette az esetet, írja a Reuters.
Orosz Sahed típusú drónok támadták meg azt a civil személyvonatot, amely az Ungvári járásban található Csap érintésével Lviv és Harkiv felől a Harkivi területen fekvő Barvinkove felé tartott. A szerelvényen több mint 200 utas utazott, közülük 18-an abban a vagonban tartózkodtak, amely közvetlen találatot kapott.
A hatóságok közlése szerint három drónt indítottak a vonat ellen: egy közvetlenül eltalálta az egyik kocsit, míg a másik kettő a szerelvény mellett csapódott be. A támadás után készült felvételeken legalább két, lángokban álló vasúti kocsi látható. A halálos áldozatok száma öt fő.
Olekszij Kuleba ukrán miniszterelnök-helyettes az esetet orosz terrortámadásnak nevezte, hasonlóan Volodimir Zelenszkij ukrán elnökhöz. Az államfő hangsúlyozta: egy civil vasúti járat elleni dróntámadás semmilyen körülmények között nem indokolható katonai megfontolásokkal.
„Bárhol a világon egy civil vonat elleni támadás terrorcselekménynek minősül. Ennek nincs és nem is lehet katonai megfontolás” – fogalmazott Zelenszkij.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







