Szokatlanul korai és rendkívül intenzív hőhullám sújtja az Egyesült Államok délnyugati részét.
A hét elején még emelkedik a nappali hőmérséklet, szerdán akár 10 Celsius-fok is lehet, majd csütörtöktől lehűlés jön, vasárnap már csak mínusz 1 és plusz 5 fok közötti hőmérséklet várható a legmelegeb órákban. Egész héten erős, élénk lesz a szél, néhol viharossá fokozódik. Több alkalommal vegyes halmazállapotú csapadékra kell számítani, amely a hét végéhez közeledve egyre inkább hó lesz - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Hétfőn a legtöbb helyen néhány órára kisüt a nap, azonban délelőtt északnyugat felől növekszik a fátyolfelhőzet, később meg is vastagszik a felhőtakaró, amely este, késő este újra csökkenni kezd. Hétfőn a nap második felében elszórtan fordulhat elő gyenge vegyes csapadék, nyugaton és délen az esőnek, míg északkelet felé haladva a havas esőnek, hónak van nagyobb esélye. A délnyugati szél délutántól egyre nagyobb területen nyugatira, északnyugatira fordul és megerősödik, helyenként viharos lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és plusz 7 fok között valószínű.
Kedden felhőátvonulások várhatók hosszabb-rövidebb napsütéssel, elszórtan előfordulhat zápor, hózápor. Az északnyugati, nyugati szél nagy területen megerősödik, főként az északnyugati szélcsatornában viharossá fokozódik. Hajnalban általában mínusz 4 és plusz 2 fok között alakul a hőmérséklet, de a szeles tájakon pár fokkal enyhébb lesz a hajnal. Kora délután 3-9 fokot mérhetnek.
Szerdán általában közepesen felhős időre lehet számítani, szórványosan előfordulhat vegyes halmazállapotú csapadék, zömében záporok, de északkeleten hózáporok is kialakulhatnak. Az északnyugati, nyugati szél főként az északkeleti részeken erős lesz, egy-egy viharos lökés sem kizárt. A minimum-hőmérséklet általában mínusz 4 és plusz 4 fok között várható, a szeles helyek lesznek fagymentesek. A maximum 5 és 10 fok között alakul.
Csütörtökön közepesen vagy erősen felhős idő várható. Szórványosan előfordulhat vegyes csapadék, főleg északkeleten havas eső, hózápor, másutt eső, zápor. Az északnyugati szél megerősödik, helyenként viharossá fokozódik. A minimum-hőmérséklet általában mínusz 3 és plusz 4 fok között alakul, a szeles helyek lesznek fagymentesek. A csúcsérték 3 és 9 fok között valószínű.
Pénteken felhőátvonulások várhatók, általában többórás napsütéssel. Elszórtan kialakulhat hózápor. Helyenként erős lökések kísérhetik az északnyugati, északi szelet. Hajnalban általában mínusz 6 és plusz 1, kora délután 0 és plusz 6 fok közötti hőmérsékletet mérhetnek.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Szombaton felhőátvonulások várhatók hosszabb-rövidebb napsütéssel. Elszórtan kialakulhat zápor, hózápor. Az élénk északnyugati, északi szelet helyenként erős lökések kísérhetik. Hajnalban mínusz 5 és plusz 1, kora délután 0 és plusz 6 fok között alakul a hőmérséklet.
Vasárnap a gyakran változó felhőzetből helyenként fordulhat csak elő hózápor. Az északi, északnyugati szél élénk, helyenként erős lesz. A hőmérséklet hajnalban mínusz 7 és plusz 1, kora délután mínusz 1 és plusz 5 fok között alakul.
További időjárás hírek, friss előrejelzés aloldalunkon!
Vallott Törőcsik Franciska és Ember Márk: erre költik a Jászai Mari-díjjal járó milliós pénzjutalmat
A frissen díjazott fiatal színészek teljes egészében felajánlották a pénzjutalmukat.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







