4 °C Budapest
Police light on a parking civil car of the german police

Nőnek álcázta magát egy rabló a II. kerületben: milliókat lopott el az idős áldozataitól

2023. március 13. 10:14

A fővárosi rendőrök elfogták azt a nőnek öltözött férfit és társát, akik a gyanú szerint idős emberek lakásából loptak – számolt be a police.hu.

Női ruhát és parókát húzott egy férfi megvesztegetés céljából. Női társával még 2023. január 23. délután szólítottak le egy II. kerületi idős asszonyt, aki egy állítólagos közös ismerős miatt felengedte a furcsa párost a lakására. Az ingatlanban végül egyikőjük elterelte a 80 éves sértett figyelmét, míg a másik összepakolt többek között pénzt, külföldi valutát és ékszereket. A kár több mint 1 millió forint.

A páros végül március 3-án ugyanezzel a módszerrel jutott be most egy 85 éves férfi lakására, ahol 450 ezer forintot loptak végül el. A rablással a 23 éves R. Jánost és társát, a 38 éves K. Erikát gyanúsítják, akiket március 6-án őrizetbe is vettek. A fővárosi rendőrök a nőnek öltözött férfit és társát előállították, majd egyrendbeli lopás bűntett és egyrendbeli lopás vétség miatt kihallgatták őket.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 19. csütörtök
József, Bánk
12. hét
Március 19.
Az alvás világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. március 18. 20:58
Agrárszektor  |  2026. március 18. 20:31