12 °C Budapest
Document of a decree of divorce, dissolution, annulment of the marriage along with some wedding rings. Documents of legal separation, presentation of divorce papers or prenuptial agreement.

Tóth Gabiék válása: ügyvéd árulta el, mi lesz a gyermekelhelyezéssel és a vagyonmegosztással

2023. augusztus 16. 16:03

Egy jogi szakértő szerint a párok általában a bíróság nélkül is el tudják dönteni, hogy alakuljon a kiskorú gyermekek felügyelete a válás után.

Mint lapunk is beszámolt róla, Tóth Gabi énekesnő és férje, Krausz Gábor sztárséf egy hete bejelentették, hogy hat év házasság után különválnak útjaik. A kérdés ebben az esetben adott: mi lesz a lakáshitelekkel, illetve a kiskorú gyermek, Hannaróza felügyeleti jogával?

A Tv 2 Mokka című műsorában Dr. Krasznai Dóra ügyvéd tette tisztába a fogalmakat: mint elmondta, gyakori eset, hogy váláskor dönteni kell a hitelről, és reménykedni kell abban, hogy mindent sikerül nyugodtan megoldani.

Ha már házaspárként veszik fel a hitelt, akkor már a házaspár mindkét szereplője benne van a szerződésben; az egyik fél lesz az adós, a másik az adóstárs. De ezzel együtt a házastársak mindkét személye teljes egészében felel a teljes hitelösszegért. Tehát, ha az egyikőjük nem fizet, akkor a másiktól is a teljes összeget követelheti a bank

- fogalmazott Krasznai Dóra. A házaspár kislánya, Hannaróza esete speciális: az ügyvéd szerint van arra jó példa, hogy a felügyeleti jogot a bíróság bevonása nélkül is el tudják dönteni a válásra készülő szülők.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az a lényeg, hogy a bíróságnak kell jóváhagynia. Nem feltétlen szükséges ehhez ügyvédi segédlet, sőt, valóban az az ideális, ha a szülők meg tudják beszélni békésen, hogy hogyan legyen a kapcsolattartás. Egyébként idáig többségében el szoktak jutni. A probléma a későbbiekben alakul ki, amikor változnak egyik vagy másik szülőnek a körülményei, szeretne vidékre, külföldre költözni, és ez rögtön megváltoztat mindent

- tette hozzá az ügyvéd.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 19. csütörtök
József, Bánk
12. hét
Március 19.
Az alvás világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?