Tizedik alkalommal rendezik meg a Mézesvölgyi Nyár összművészeti fesztivált Veresegyházon, ahol június 21. és augusztus 29. között 23 produkcióval várnak.
A nemzet csótányának idén nyáron kevesebb fellépése volt, mint korábban, aminek szerinte az az oka, hogy a szervezőknek és a helyszíneknek is meg kellett húznia a nadrágszíjat - derült ki az RTL Reggeli című műsorából.
Nagy Ferót kérdezték a pénteki Reggeliben meg arról, hogy alakult az idei nyara. A Beatrice frontembere elmondta: voltak fellépései, de közel sem annyi, mint régen.
Valahogy egy kicsit mintha szegényebbek lennének a gazdálkodók, és ezért kevesebb a buli, ezt be kell vallani. Van olyan zenekar, aki ezt nem ismeri el, mi elismerjük. Nem 70 van, hanem csak 40, ami az azért nagy különbség
– mondta, majd elárulta: amikor nem koncertezik, akkor az unokáival tölti az idejét, akik hét napból négyet teljesen lefoglalnak az életéből.
A Beatrice 45 évét ünneplő decemberi nagykoncertről azt mondta, olyasmire szeretné megcsinálni, amilyen a budapesti Rammstein-koncert is volt, csak „magyar körülmények között”. Az énekes ezen túl arról is beszélt, szeretné-e, hogy életrajzi filmet készítsenek róla.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Két-három álmodozó megkeresett, hogy csináljunk az életemről egy filmet. Én elmondtam, csak olyan filmben vagyok hajlandó részt venni, ami játékfilm, nem szociofilm. Nem igaz, de igazából elhiszed az egészet – egy ilyen filmet kell csinálni. Nem akarok dokumentumfilmet - árulta el Feró.
Vallott Törőcsik Franciska és Ember Márk: erre költik a Jászai Mari-díjjal járó milliós pénzjutalmat
A frissen díjazott fiatal színészek teljes egészében felajánlották a pénzjutalmukat.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







