A támogatási rendszer és a sportcélú fejlesztések, valamint a magyar sport átláthatósága is terítékre kerültek egy tévés vitaműsorban.
Szél hiányában keddről szerdára halasztották az ILCA 7 hajóosztály éremfutamát, amelyen Vadnai Jonatán is érdekelt a párizsi olimpián.
A Marseille partjainál zajló verseny halasztásról a Magyar Vitorlás Szövetség közösségi oldala számolt be. A kedvezőtlen időjárás miatt már hétfőn sem tudtak futamot rendezni a férfiak számára, így Vadnai a korábbi helyezése alapján összesítésben hatodikként került a legjobb tíz versenyzőt felvonultató éremfutamba.
Az ILCA 6 (korábban Laser) éremfutamát sem tudták megrendezni kedden, de a női verseny arany- és ezüstérme már eldőlt, hiszen az éllovas holland Marit Bouwmeester több mint húsz helyezési ponttal vezet a második helyen álló, címvédő dán Anne-Marie Rindom előtt, akinek húsz helyezési pont az előnye a harmadik helyen álló norvég Line Flem Hösttel szemben, ezeket a különbségeket pedig már nem lehet ledolgozni. Érdi Mária 14. helyen zárt, így nem jutott az éremfutamba.
címlapkép: Olivier Hoslet, MTI/MTVA
Vallott Törőcsik Franciska és Ember Márk: erre költik a Jászai Mari-díjjal járó milliós pénzjutalmat
A frissen díjazott fiatal színészek teljes egészében felajánlották a pénzjutalmukat.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







