A Balatonnál már március közepén beindult a fagylaltszezon, és az első hétvégék forgalma alapján úgy tűnik, idén is tömegek indulnak a tópartra egy gombóc hűsítőért.
A Sziget fesztivált érintően kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt három, kábítószer birtoklása, illetve fogyasztása miatt hét embert fogtak el - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon kedden. A rendőrök különböző droggyanús anyagokat foglaltak le: körülbelül 150 tablettát, 156 gramm port, 50 gramm kristályt és egyéb szert.
Garázdaság miatt hét, lopás miatt négy embert fogtak el. Biztonsági intézkedés keretében a rendőrök tíz ember orvosi ellátásáról intézkedtek, és megtaláltak két otthonról elszökött gyereket - közölték. A Sziget fesztivál környékén ellenőrizték a közúti és a hajóforgalmat is a rendőrök. Közlekedési szabálysértés miatt hat esetben tettek feljelentést, 28 közigazgatási vagy helyszíni bírságot szabtak ki.
Hajózási szabálysértés miatt egy feljelentést tettek és tíz alkalommal szabtak ki helyszíni bírságot. A személyszállítással kapcsolatos visszaélések elkerülése érdekében a Közlekedési Hatóság és a Budapesti Közlekedési Központ munkatársaival együttműködve 664 taxit ellenőriztek, ennek során 108 esetben tártak fel szabálytalanságot.
A fesztivál területének biztonságáért elsősorban a szervező és a biztonsági cég felelt, szorosan együttműködve a rendőrséggel. A fesztivál területén a BRFK egyenruhás állományának tagjai gyalogosan és elektromos járművekkel láttak el szolgálatot. Magyar kollégáik munkáját idén két egyenruhás holland rendőr is segítette.
A Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság hajója a nap 24 órájában cirkált a sziget körül, kiegészülve az Óbuda-Békásmegyer Közterület-felügyelet hajójával. Sokan keresték fel a BRFK Prevenciós Pontját, ahol bűn- és baleset-megelőzési programokkal, baleseti szimulátorral, hasznos tanácsokkal és játékokkal várták a látogatókat. Idén a fő téma a kibertérben elkövetett bűncselekmények megelőzése volt, a legnépszerűbb programnak pedig a karaoke bizonyult.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A külső biztosítási feladatokban a BRFK mellett a Készenléti Rendőrség állománya, valamint a polgárőrség vett részt. A jól látható rendőri jelenlét mellett a civil ruhás nyomozók a látogatók közé vegyülve dolgoztak a bűnelkövetők kiszűrésén - olvasható a police.hu oldalon.
Címlapkép: Balogh Zoltán, MTI/MTVA
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







