12 °C Budapest
A Calton Hillről fotózva, közvetlenül naplemente után.

Sokkoló, mekkora bevásárlást rendezett Hernádi Judit lánya Skóciában: ennyit vásárolt 11 ezer forintért

2025. március 13. 14:33

Elképesztő összeget fizetett az énekesnő egy közepes méretű bevásárlásáért: az összeg láttán inkább azon lepődhetünk meg, hogy mennyi prémium, illetve egészséges terméket sikerült így szereznie.

Skóciában tartott egy bevásárlást Tarján Zsófi, a Honeybeast énekesnője, és ha már így tett, meg is mutatta saját Tiktok-oldalán egy videóban, hogy miket szerzett be. Mint az rögtön a feliratmatricából is kiderül, az énekesnő átszámítva mintegy 11 ezer forintot fizetett, ezért azonban egy igen jól megtömött bevásárlószatyrot vihetett el az üzletből.

Az énekesnő minden darab élelmiszert meg is mutatott, és rögtön az "unboxing elejn érdemes is megállni. Zsófi ugyanis, mint elmondta, egy nagy doboz áfonyáért másfél fontot, átszámítva 716 forintot fizetett - egy nagy kiszerelésű áfonya éppen most kapható is itthon az Auchanban, csakhogy a sokszoros árat, 3200 forintot kérnek érte.

@tarjanzsofi_hivatalos

♬ eredeti hang - Tarján Zsófi hivatalos

Az énekesnő megmutatta még, hogy beszerzett a boltban koktélparadicsomot is, szintén 720 forint körüli összegért. Aki itthon jár boltba, jól tudhatja, hogy ez a termék inkább ezer forint magasságáért kapható, de egy akkora csomag, mint amit Zsófi mutatott, ennél jóval drágább.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Tarjáni Zsófi a videó végén megjegyzi, hogy a nagy adag élelmiszerért - melyben láthatóan dominálnak az egészséges termékek, smoothie-k, zöldségek, gyümölcsök és a minőségi sajt - összesen 24 fontot fizetett, a számítása pedig helytálló: ha ezt az összeget beütjük a Pénzcentrum árfolyamváltójába, kisül, hogy egész pontosan ez 11 474 forintba került. 

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
1 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
TolllerBela
1 éve
Csak az a baj, hogy mindebből a gülü a kormányinfón azt a követeztetést vonná le hogy ott mindenki buzi meg hermafrodita, és a legkevésbé sem körösztény ! És háborúpártiak is !
0
0
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 19. csütörtök
József, Bánk
12. hét
Március 19.
Az alvás világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?