Kihúzták a Skandináv lottó 2026/6. heti nyerőszámait. Mutatjuk, elvitték-e a főnyeremény.
A SkyShowtime erős őszi kínálattal készül, számos sikersorozat folytatása és izgalmas filmek érkeznek a platformra szeptemberben, köztük az Oscar-díjas, magyar vonatkozású A brutalista című alkotás.
A nyár vége nem jelenti a minőségi film- és sorozatkínálat végét a SkyShowtime előfizetői számára. A streaming szolgáltató szeptemberi felhozatalában több várva várt produkció is helyet kapott, amelyek között kiemelkedő alkotások és népszerű sorozatok folytatásai egyaránt megtalálhatók.
A filmkínálatban szeptember 16-án debütál Brady Corbett rendező A brutalista című történelmi drámája, amely három Oscar-díjat is bezsebelt. A produkció Adrien Brody, Felicity Jones és Guy Pearce főszereplésével készült, és egy Amerikába emigrált magyar holokauszt-túlélő, Tóth László építész megpróbáltatásait mutatja be, aki fokozatosan kiábrándul az amerikai álomból.
Szintén figyelemre méltó a szeptember 13-án érkező The Critic című kosztümös thriller, amelyben Ian McKellen, Gemma Arterton és Mark Strong alakítják a főszerepeket. A történet az 1930-as évek Londonjában játszódik, ahol egy bulvárlap kritikusa konfliktusba kerül az újság új tulajdonosával, miközben egy feltörekvő színésznő is bonyolítja a helyzetet.
A filmkínálatot további érdekes alkotások színesítik: szeptember 15-én érkezik az Emberiesség című horror-thriller, szeptember 17-én a Szeptember 5., amely az 1972-es müncheni olimpia túszdrámáját dolgozza fel amerikai tudósítók szemszögéből, valamint szeptember 29-én a Szimat naplója című családi animációs film.
A sorozatok terén szeptember 12-én indul a Dexter: Feltámadás első évada, amely az Új vér történetét folytatja, középpontban az apa-fiú konfliktussal és a nyomozók szimatolásával. Az évad első két epizódja egyszerre érkezik, a további részeket heti rendszerességgel teszik elérhetővé.
Szeptember 25-én debütál Sylvester Stallone népszerű sorozatának, a Tulsa királyának harmadik évada, amelyben a főhős minden eddiginél veszélyesebb ellenféllel, a Dunmire-családdal kerül szembe. Ez a széria is heti bontásban bővül új epizódokkal.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Szeptember 26-án érkezik az Atomic című akciósorozat első évadának első két része, amelyben a Trónok harcából ismert Alfie Allen egy bajba került drogfutárt alakít, aki a líbiai sivatagban kényszerül szövetséget kötni egy problémás alakkal, miközben egy atombomba is bonyolítja a helyzetet.
A hónap végén, szeptember 29-én a Mr. Bigstuff című brit komédiasorozat második évada is elérhetővé válik, amelyben folytatódik a két összeférhetetlen testvér története. A teljes évad egyszerre kerül fel a platformra.
Emellett több népszerű sorozat is folytatódik vagy lezárul a következő hónapokban: a Poker Face évadzárója szeptember 18-án, a Star Trek: Furcsa új világok fináléja szeptember 29-én, míg a Briliáns elmék Los Angelesben november 6-án fejezi be az aktuális évadot.
Megtalálták a lottónyertest, aki 1 milliárdot kaszált: minden pénzét ebbe fektette, csúnya vége lett
Egy 80 éves brit lottónyertes, aki 2010-ben 2,4 millió fontot nyert, hatalmas drogbirodalmat épített ki ebből.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







