Idén májusban Bécsben rendezik meg a 70. Eurovíziós Dalfesztivált, amelyen harmincöt ország vesz részt, öt állam azonban bojkottálja a versenyt.
A 90-es évek kultikus magyar vígjátéksorozata, a Família Kft. visszatér a képernyőkre szeptember 1-jétől. A Duna World csatornán hétköznaponként dupla epizódokkal jelentkező produkció a televíziós sugárzás mellett a Médiaklikk alkalmazásban is elérhető lesz a nézők számára - számolt be a Blikk.
A magyar televíziózás egyik legnépszerűbb sorozata, a Família Kft. szeptember elsejétől ismét képernyőre kerül a Duna World műsorán. Az MTVA közleménye szerint a 90-es években tömegeket vonzó vígjátéksorozat hétköznaponként délután, dupla epizódokkal várja majd a nézőket.
A Família Kft. úttörő szerepet töltött be a hazai televíziózásban, hiszen Magyarország első televíziós vígjátéksorozataként tartják számon. A produkció népszerűségét a szerethető karakterek és a könnyen átélhető, hétköznapi konfliktusok alapozták meg. A sorozat sikerének kulcsa a humor és a csínyek mellett a szerelmi szálak és az egyéni útkeresés témáinak megjelenítése volt.
A nyolc éven át futó, összesen 385 epizódot számláló széria lehetőséget adott a nézőknek, hogy végigkövessék többek között a Spáh ikrek vagy Xantus Barbara felnőtté válását, illetve megismerjék az első hazai tinédzser idolt, Kárász Zénót. A főszereplők között olyan kiváló színészek szerepeltek, mint Esztergályos Cecília, Ádám Tamás vagy Nagy Zoltán, de epizódszerepekben feltűntek a magyar színjátszás olyan nagyságai is, mint például Bodrogi Gyula.
A sorozat időtálló népszerűségét annak köszönheti, hogy helyzetkomikumai egyszerre voltak extrémek és hétköznapiak, így a nézők könnyen azonosulhattak a látottakkal. A közmédia most lehetőséget biztosít arra, hogy a közönség újra átélhesse ezeket a vidám pillanatokat: szeptember 1-jétől minden hétköznap délután 16 óra után dupla epizódokban követhetik nyomon a Szép és a Kövér család kalandjait a Duna World csatornán. Azok számára, akik rugalmasabb időbeosztással szeretnének nosztalgiázni, a sorozat epizódjai a Médiaklikk televíziós alkalmazásban is hozzáférhetők lesznek.
Vallott Törőcsik Franciska és Ember Márk: erre költik a Jászai Mari-díjjal járó milliós pénzjutalmat
A frissen díjazott fiatal színészek teljes egészében felajánlották a pénzjutalmukat.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







