Szombaton összeült a Védelmi Tanács a Karmelitában, melyen jelen volt többek között a kormányfő mellett Szijjártó Péter, Lantos Csaba, Orbán Balázs, Rogán Antal, Pintér Sándor,...
A hazai fürdők nem tudták elérni a Covid előtti vagy akár a tavalyi látogatószámot, bár a külföldi vendégek száma növekedett. Az ágazatot a kedvezőtlen időjárás, a magas üzemeltetési költségek és a változó fogyasztói szokások egyaránt nehéz helyzetbe hozták.
A Magyar Fürdőszövetség 49 fürdő adatait összesítő jelentése szerint az idei nyári szezonban a látogatók száma országosan 17%-kal maradt el a 2019-es, járvány előtti szinttől, és mintegy 10%-kal a tavalyi értékektől. Idén nyáron 5,45 millió vendéget fogadtak a fürdők, szemben a tavalyi 6,05 millióval - írta a Portfolio.
Kántás Zoltán, a Magyar Fürdőszövetség elnöke a Portfolio-nak nyilatkozva kiemelte: "A szektor visszajelzései alapján átlagos szezonon vannak túl a magyarországi fürdők. A júliusi elmaradt forgalmakat, az augusztusi magasabb forgalmú napok kompenzálták."
Az év első kilenc hónapjának adatai alapján a közfürdők forgalma összességében stagnált, növekedés főként a külföldi vendégek, elsősorban az osztrák és cseh turisták körében volt tapasztalható. Ez a nemzetközi kereslet részben ellensúlyozta a hazai látogatók számának csökkenését.
Bár több fürdő részben csökkentette költségeit energiahatékonysági beruházásokkal, a jelenlegi ipari energiaárak és a fenntartási költségek még mindig komoly terhet jelentenek, ugyanis az energiaárak nem tértek vissza az energiaválság előtti árszintre. A víz- és csatornadíjak tekintetében pedig háromszoros, alapdíjak tekintetében ötszörös áremelés történt a korábbi árszinthez képest
– magyarázta Kántás Zoltán.
A Budapest Gyógyfürdői- és Hévizei Zrt. által üzemeltetett fővárosi létesítmények teljesítették ugyan a tervszámaikat, de a növekedés elmaradt a várakozásoktól. A társaság tapasztalatai szerint a strandolók ma már inkább a 30 fok feletti kánikulát várják meg, és az időjárás a teljes szezon alatt erősen befolyásolja a vendégforgalmat.
A budapesti fürdők és strandok a nyári hónapokban összesen 1,2 millió látogatót fogadtak, bevételük pedig meghaladta a 7,6 milliárd forintot. A négy történelmi fürdőt túlnyomórészt külföldiek látogatják, arányuk a január-júliusi időszakban átlagosan 83% volt. A legfontosabb küldő országok az Egyesült Királyság, Spanyolország, Olaszország és az Egyesült Államok, de jelentős Franciaország és Németország részesedése is.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az energiaválság idején bevezetett takarékossági intézkedések egy részét a budapesti fürdők továbbra is alkalmazzák, ilyen például a Lukács fürdő geotermális energiával történő fűtése vagy a kültéri termálmedencék lefedése a hőmegtartás érdekében.
A fővárosban jelentős felújítási programok indultak: a Gellért fürdő rekonstrukciója október 1-jén kezdődött a létesítmény teljes bezárásával, míg a 112 éves Széchenyi fürdő megújítása egy hároméves program keretében valósul meg. A Rác fürdő esetében a tavalyi közbeszerzési eljárás eredménytelenül zárult, bár az ingatlan már a Főváros kezelésében van.
Felújításkor már nemcsak állagmegóvás, hanem attrakciófejlesztés, illetve wellness-kiegészítők, modern technológiák és fenntartható energiahasználat beépítése szükséges ahhoz, hogy a fürdők versenyképesek maradjanak
– hangsúlyozta a Fürdőszövetség elnöke.
Országszerte számos fejlesztés zajlik: Sárváron, Zalakaroson, Gyulán, Bogácson, Szentgotthárdon és Marcaliban is korszerűsítik a fürdőket. Budapest környékén Leányfalu, Makó, Cegléd és Ráckeve térségében is bejelentettek kisebb volumenű beruházásokat. Kántás Zoltán kiemelte: "Ikonikus fürdő bezárására szerencsére nem volt példa az elmúlt időszakban."
Tovább dagad a BAFTA-gála botránya: lemondott egy zsűritag - nem érdekli az indok, rasszizmust kiált
Külön kritikát kapott a BBC, amely az élő esemény után két órával sugározta a felvételt, a bekiabálást mégsem vágta ki, és semmilyen figyelmeztetést nem fűzött...
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







