Mikrofon a színpadon, lila háttérrel.

Hoppá! Drogügyben hallgatták ki az ismert magyar rappert: börtönbe küldhetik?

2025. november 1. 13:30

Kábítószer-birtoklás miatt indult eljárás a népszerű rapper, T. Danny ellen. A rendőrség információi szerint a 26 éves előadóművésznél és 25 éves barátnőjénél amfetamint és kokaint találhattak - írta meg a Blikk.

A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói két budapesti fiatalt, köztük a Dancing with the Stars korábbi versenyzőjét, Telegdy Dánielt hallgatták ki gyanúsítottként kábítószer birtoklása miatt. A Blikk információi szerint a rapper az elmúlt hetekben többször is járt Maglódon, egy Pest vármegyei településen, ahol a tiltott szereket beszerezte, amelyekből nemcsak ő, hanem környezetéből mások is fogyasztottak.

A lap értesülései szerint nemcsak T. Dannyt, hanem barátnőjét is eljárás alá vonták. Az énekes esetében különösen súlyos következményekkel járhat az ügy, mivel korábban is indult ellene hasonló eljárás. A rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja a náluk talált anyagokat, amelyek feltételezhetően amfetamin és kokain lehetnek.

A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság a Blikk megkeresésére megerősítette: "A Pest vármegyei nyomozók két budapesti fiatalt, egy 26 éves férfit és egy 25 éves nőt hallgattak ki gyanúsítottként kábítószer birtoklása miatt. A büntetőeljárást ellenük – szabadlábon hagyásuk mellett – a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság szakértők bevonásával folytatja."

A hatóság közleménye szerint a gyanúsítottak szabadlábon védekezhetnek, letartóztatásukat nem kezdeményezték. A folyamatban lévő eljárásról további részleteket nem közöltek.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 20. péntek
Klaudia
12. hét
Március 20.
A verebek világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. március 19. 20:58