Szennyezett talaj, bontásra ítélt épületek és milliárdos kötelezettségek: mégis vidámpark épülhet Budapest egyik legelhanyagoltabb részén.
Erre költi 40 milliós fődíját a Megasztár idei győztese: nem semmi, amire Lengyel Johanna készül
Lengyel Johanna nyerte meg a Megasztárt 2025-ben. Elmondása szerint a 40 milliós fődíjat nem szeretné könnyelműen elkölteni, karrierjét építené belőle és félretenne.
Lengyel Johanna nyerte meg a Megasztárt 2025-ben, az énekesnő azt is elárulta, milyen tervei vannak a 40 millió forintos fődíjjal.
Nem tartom magam anyagiasnak, de természetesen lesz helye a pénznyereménynek. A tervem az, hogy a zenei pályámba fektetem: szeretnék létrehozni egy olyan produkciót, amelyben igazán jól érzem magam. Ennek pedig komoly anyagi vonzata van, gondolok itt a stábra, a zenészekre, a technikára és még sok minden másra. Ha pedig marad valamennyi, azt szeretném félretenni, hogy legyen egy biztos anyagi hátterem. Semmiképp nem szeretném könnyelműen elkölteni
- mondta a Blikk szerint a nagymamáját a Megasztár-házba költözéskor elveszítő az énekesnő. A 40 milliós pénzdíj mellett hároméves zenei képzésre kap lehetőséget a Kodolányi János Egyetemen, valamint felléphet a következő Strand Fesztiválon is.
Johannának több zsűritag, köztük Curtis, Tóth Gabi és Marics Peti is felajánlotta, hogy szívesen duettezne vele a jövőben.
Megtalálták a lottónyertest, aki 1 milliárdot kaszált: minden pénzét ebbe fektette, csúnya vége lett
Egy 80 éves brit lottónyertes, aki 2010-ben 2,4 millió fontot nyert, hatalmas drogbirodalmat épített ki ebből.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







