Az író azt írta, hogy ezzel „rendkívüli megtiszteltetés” érte őt.
Vallott a 2025-ös X-Faktor győztese: erre költi 36 milliós nyereményét a raktárosként dolgozó Belano
Belano megnyerte az idei X-Faktort, és a győzelemmel járó 36 millió forintos nyereményét nem luxusra, hanem tudatosan a zenei karrierjére fordítja. A fiatal előadó klipforgatásra, stúdiómunkára és a közönségébe való befektetésre költi a pénzt, mert – mint mondta – számára ez még csak a kezdet.
Belano nyerte meg az idei X-Faktor döntőjét, amellyel nemcsak országos ismertséget, hanem 36 millió forintos fődíjat is szerzett. A fiatal előadó látványos, energikus produkcióival végig uralta a finálét, és nemcsak a közönséget, hanem a zsűrit is lenyűgözte.
A győztes nem luxusra vagy látványos vásárlásokra költi a 36 millió forintos nyereményét. Elmondása szerint tudatosan a zenei karrierjébe forgatja vissza az összeget:
A pénzt magamra költöm. Magamba fektetek és a közönségembe, klipbe, stúdiókba, hogy lássák, ez nem a vége, hanem csak a kezdet
– mondta a műsor után a Blikk szerint. A tervei között már most olyan nagyszabású célok szerepelnek, mint egy Plázs- vagy Park-koncert.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Polgári nevén Tyukodi Béla 20 éves, és korábban raktárosként dolgozott, mielőtt berobbant volna az ország zenei életébe. Az X-Faktorban Tóth Andi mentoráltjaként jelentős szakmai fejlődésen ment keresztül, amely döntően hozzájárult a győzelméhez.
Megtalálták a lottónyertest, aki 1 milliárdot kaszált: minden pénzét ebbe fektette, csúnya vége lett
Egy 80 éves brit lottónyertes, aki 2010-ben 2,4 millió fontot nyert, hatalmas drogbirodalmat épített ki ebből.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







